Adócsökkentést ígér a Fidesz programja

Vágólapra másolva!
Adócsökkentés, munkahelyteremtés, a népességfogyás megállítása szerepel a Fidesz programjában, melyet a párt szombati konferenciáján ismertettek. Az interneten is olvasható dokumentum 96 oldalának túlnyomó részét általánosságok töltik ki, de szinte minden társadalmi csoport találhat benne néhány neki kedvező konkrétabb ígéretet. A Gólyavárban tartott rendezvényen Orbán Viktor pártelnök azt mondta: a népszavazás lényegében előrehozott választás lesz.
Vágólapra másolva!

Szombaton bemutatják a Fidesz programját az Erős Magyarország - Egy európai program című konferencián. A programról a kidolgozásért felelős Navracsics Tibor frakcióvezető beszélt elsőként. Szerinte ma Magyarországnak nincs programja, ezért a Fidesznek kell felvállalnia annak elkészítését. "Csak mi vagyunk képesek arra, hogy programot adjunk" - mondta Navracsics, hozzátéve: az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a Fidesznek van programja.

A Fidesz a gazdasági növekedést adócsökkentéssel indítaná be. A program középpontjában a családok állnak, a párt ezzel oldaná meg a demográfiai folyamatok hanyatlását, amely véleményük szerint a versenyképesség és növekedés akadálya lehet.

Szájer József, a Fidesz EP képviselője beszédében a népességfogyás megállítását, az állampolgárok, a munkavállalók, a fogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentését, valamint a biztonság megteremtését nevezte a legfontosabb feladatoknak. A program célkitűzései között szerepel a munkanélküliség csökkentése, a teljes foglalkoztatottság megteremtése. Ezt a vállalkozások terheinek mérséklésével segítenék elő.

Fizetésemelés az óvónőknek, gyorsabb mentő

Az interneten is olvasható program szinte minden társadalmi csoportnak ígér valamit. A 96 oldalas dokumentum jórészt általánosságokat tartalmaz, de néhány ponton konkrét elképzeléseket is megfogalmaz a párt.

Módosítanák az áfa-befizetés szabályait: törvényi garanciát vezetnének be az állam áfa-visszafizetési kötelezettségeire. Új Széchenyi Tervet indítana a Fidesz, ennek részeként csökkentenék a munkaadók által fizetendő adókat és járulékokat. Emellett családbarát adózási rendszert képzelnek el, amelyben az adó kiszámításában nem csak a jövedelmet, hanem az eltartottak számát is figyelembe vennék. Visszaállítanák a gyerekek után járó adókedvezmények rendszerét. "Növelni fogjuk a kisgyerekekkel foglalkozó szakmák (védőnő, óvónő) erkölcsi és anyagi megbecsülését" - olvasható a programban.

A Fidesz változtatna a nyugdíjrendszeren. A nyugdíj mellett munkát vállalók esetében eltörölnék a nyugellátás összegének és a munkabérnek az összevonását az adóelőleg megállapításánál. A program szerint a 40 évet ledolgozó nők életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnének. A vizitdíjat és a kórházi napidíjat eltörölné a párt. A programban szerepel a sürgősségi ellátás országos hálózatának fejlesztése is, a Fidesz azt ígéri: a mentő az ország bármely pontjára 15 perc alatt odaérne.

Nyilvános miniszteri és államtitkári fizetések

Az oktatásban a párt megőrizné a hagyományos iskolahálózatot, a hátrányos helyzetű vidékeken úgynevezett kiemelt oktatási körzeteket hoznának létre. Visszaállítanák a tandíjmentességet a felsőoktatásban. A tanárképzésben kötelezővé tennék az informatikai ismeretek oktatását.

A párt átalakítani az önkormányzatok finanszírozási rendszerét, az adófizetők pénzéből a jelenleginél többet juttatnának közvetlenül annak a településnek, ahol az adófizető él. Nyilvánossá tennék a miniszterek és államtitkárok fizetését és egyéb juttatásait, ugyanúgy, ahogy az az országgyűlési képviselők esetében működik.

A Fidesz szigorítaná a gyerekek és idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények büntetését, az elkövetőket nem lehetne feltételesen szabadlábra bocsátani. A közutak biztonsága érdekében a biztonsági öv használatát az autóbuszokon is kötelezővé tennék. Újjászerveznék a rendőrséget, s egy önálló minisztérium irányítása alatt a határőrség és a rendőrség összevont szervezetéhez csatlakoztatnák a tűzoltóságot és a katasztrófavédelmet is.

A vasutat megtartanák állami kézben. Villamosítanák a vasúthálózatot, a nemzetközi vonalakon 160-200 kilométeres sebességgel száguldó vonatokat képzel el a Fidesz. A halódó vonalakon regionális társaságok létrehozását ösztönöznék.

Orbán: "Lényegében előrehozott választás lesz"

Orbán Viktor pártelnök Programalkotás és alapértékek címmel tartott előadást az ELTE Múzeum körúti Gólyavár rendezvényközpontjában. Azt mondta: fontos pillanat lesz Magyarország életében a népszavazás, "lényegében egy előrehozott választás lesz".

Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy reagált a Fidesz programjának bemutatására, hogy az MSZP a maga részéről fontosnak tartja a programalkotást, de hozzátette, hogy ők ezt választások előtt szokták megtenni. A szóvivő szerint a legfontosabb kérdés, hogy honnan teremtse elő az állam a járulék- és adócsökkentéshez, szociális juttatásokhoz szükséges pénzt. "Ha erre megválaszol az a füzet, amelyet a Fidesz programnak hív, akkor ezen érdemes elgondolkodni. Ha nem, akkor továbbra is azt kell mondjam: attól, hogy egy telefonkönyvre ráírják azt hogy program, attól még nem lesz az, attól továbbra is telefonkönyv marad" - mondta Nakó István.

A Fidesz konferenciáján felszólalt Corien Wortmann-Kool, a néppárt alelnöke, aki a holland jobbközép programról beszélt, és Erwin Teufel, Baden-Württemberg volt miniszterelnöke, aki a német tapasztalatokat osztotta meg. A rendezvényen részt vesz Mádl Ferenc és felesége is.

Navracsics 2006 novemberében jelentette be, hogy a Fidesz 2007 januárjától vitafórumot indít négy témában, melyek a következők: igazságosság, életminőség, közszolgáltatások, életminőség. A párt májusi tisztújító kongresszusán fogadták el a Jövőnk vitasorozat tapasztalatait összegző vitaanyagot. A frakcióvezető 2007 nyarán beszélt arról először, hogy a Fidesz programot készít.