Lemondott Kaiser Ede bírája

Vágólapra másolva!
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban betöltött posztjairól Varga Zoltán bíró. A bíró ítélte szabadságvesztésre a móri bankrablással korábban gyanúsított Kaiser Edét, de támadások érték, mióta kiderült: Kaisernek nem volt köze a móri mészárláshoz. Varga az őt ért személyeskedő támadásoknak ara véget vetni távozásával - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségeiről Varga Zoltán bíró, aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese és testületi tagja volt. A bíró távozásával véget akar vetni az őt ért személyeskedő támadásoknak, amelyek a móri gyilkossággal kapcsolatos egyik korábbi ítéletével kapcsolatosak - írja a Népszabadság.

A lap információi szerint Vargát azután érték támadások és személyeskedő bírálatok, hogy kiderült, nem az általa elítélt Kaiser Ede és társa követte el a móri bankrablást. A bíró az őt és az OIT-ot ért támadásoknak akar véget vetni lemondásával.

A Népszabadság úgy tudja, Varga lemondásával nem minden OIT-tag ért egyet. Köztük van Lomnici Zoltán, aki a Legfelsőbb Bíróság mellett az OIT elnöke is. Lomnici a lap szerint szeretné, ha Varga visszavonná lemondását.

A 2002. május 9-én elkövetett móri bankrablás miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede ügyvédje perújítási kérelmet nyújtott be, miután januárban a nyolc halálos áldozatot követelő bűncselekmény ügyében új körülmények merültek fel, és új gyanúsítottakat vettek őrizetbe a rendőrök.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ugyanis januárban összefüggést találtak a móri bankrablás és a 2003 júliusában elkövetett veszprémi postásgyilkosság között, majd egy hónappal később őrizetbe vették N. Lászlót és W. Róbertet, akiket jelenleg a móri bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Egyikük be is ismerte, hogy a bankrablás idején a pénzintézet ajtajában állt.