Elmeintézetből ment a börtönbe Kabai

Vágólapra másolva!
Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársa hét hónappal a jogerős bírósági ítélet után kezdheti meg börtönbüntetését. Kabai Károlyt egy elmegyógyintézetből szállították börtönbe - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Hét hónappal a jogerős bírósági ítélet után Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársát, Kabai Károlyt novemberben az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből átszállították az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe - írja a Magyar Nemzet. Kabait a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság adócsalás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt áprilisban ítélte jogerősen három és fél éves börtönbüntetésre.

Az elmegyógyintézetben a csaknem két hónapig tartó vizsgálatok után megállapították: Kabai állapota lehetővé teszi, hogy megkezdje börtönbüntetését. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a napilapnak megerősítette, hogy Kabai az egyik büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik, de hogy melyikben, azt nem árulták el.

Kabai Károlynak először áprilisban kellett volna börtönbe vonulnia, de egészségi állapotára hivatkozva halasztást kért és kapott, méghozzá öt hónapra. A nyírbogáti vállalkozó ezután sem vonult be, hanem újabb halasztást kért, amit a bíróság elutasított. Kabainak augusztus 21-én kellett volna megjelennie a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben, de ő ezt is elmulasztotta. Erre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság körözést adott ki ellene.

Kabait végül szeptemberben a Hír Televízió találta meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI), ahonnan néhány nappal később átszállították a BVOP-hoz tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Veres János volt üzlettársa a jogerős ítélet szerint bizonylat nélkül felvásárolt fémhulladékot szerepeltetett cégeinek a könyvelésében, és utána áfát igényelt vissza. Az egyik érintett társaságot, a Bogát-Ferr Kft.-t Kabai együtt alapította Veressel, de a pénzügyminiszter a bűncselekmény elkövetésekor már nem volt a cégben.