Trükkös tolvajok lopják a téli gumikat

Vágólapra másolva!
Nem csak a téli gumik felszerelésének, de a lelopásának is itt a szezonja. Még az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetőjének autójáról is leszerelték a téli gumit, és a különféle fórumokon sokan panaszkodnak, hogy az övéket is ellopták. A rendőrség kevés esetről tud, a károsultak mégis állítják, a tolvajok aktívak és egyre rafináltabbak. Van olyan fővárosi parkoló, ahol állítólag kerékcserének álcázva lopják a gumit.
Vágólapra másolva!

"Majdnem az én gumijaimat is lelopták, már rakták téglára a kocsimat. Szerencsére az egyik szomszéd nem tudott aludni, és éjszaka kinézett az ablakon. Itt tetten érés volt" - idézi fel saját sztoriját Orbán Sándor, a BRFK bűnmegelőzési osztályának megbízott vezetője. Nem mindig ilyen eredményes a rendőrség: sok helyen csak annyit tudnak tenni a jellemzően éjszaka dolgozó bandák ellen, hogy gyakrabban járőröznek az érintett parkolók környékén.

Szolnokon is ez a helyzet, ahol a Széchenyi-lakótelepen heti több autóról szedik le a tolvajok a nemrég felszerelt téli gumikat kerekestül, a kocsikat téglákon hagyva hátra. A tolvajok csapatban dolgoznak - állítja Kovács Ágnes, a megyei rendőrkapitányság szóvivője, aki szerint vannak megfigyelők, és vannak leszerelők a bandában. Elkapni még nem sikerült a szolnoki bandát, de a rendőrök figyelnek.

A megkárosítottak jellemzően nem tesznek feljelentést, csak egy-egy gumilopás szerepel a hivatalos statisztikákban - közölték az ORFK és a BRFK illetékesei. A Budapesti Rendőrkapitányságot külön kértük, hogy azon kerületeknél nézzenek utána az esetleges lopásoknak, ahol nagyobb lakótelepek vannak, de az derült ki a körkérdésből, hogy alig vannak bejelentések.

Mégis, a héten az egyik kereskedelmi rádióban egy betelefonáló arról panaszkodott, hogy a fővárosi Felvonulási téren már nem is a téglás módszer dívik. Elmondása szerint ócska felnikre szerelt, lekopott nyári gumikra cserélik a drága felnis minőségi téli gumikat, s ha valaki éppen arra sétálna, még gyanús sem lenne számára a dolog, hiszen azt gondolhatja: valaki éppen kereket cserél.

Az illetékes XIV. kerületi kapitánysághoz csak egy bejelentés érkezett, s a bűnügyi osztály vezetője nem tud róla, hogy gyakori lenne a hozzájuk tartozó téren a gumilopás. "Ha nem kapunk bejelentést, akkor számunkra nincs ügy" - közölte Horváth Antal őrnagy, majd hozzátette: térfigyelő kamerák figyelik a területet. Az osztályvezető ugyanakkor elismerte, hogy jó üzlet a gumik és alufelnik együttes lopása, amit szerinte leginkább megrendelésre szerelnek le. Szerinte leginkább a gumisok veszik meg azokat, hogy némi haszonnal alig futott gumiként adják tovább.

Egy találomra felhívott pesti gumisműhely tulajdonosa másként látja. "Nem nagy üzlet az újonnan átlagosan 15 ezerbe kerülő gumit használtan eladni úgy, hogy azon még nekem is legyen hasznom. Én 3-4 ezret adnék maximum darabjáért" - mondta a férfi, aki azt kérte, nevét ne írjuk le.

Horváth őrnagy szerint a legolcsóbb, egyben a legegyszerűbb védelem az úgynevezett kerékőr. Ennek lényege, hogy a kerekeket rögzítő négy-öt csavarból az egyikre nem szabványos méretű anyát hajtunk, amit a szabványkulcs nem, a sajátunk viszont meg tud lazítani. Az őrnagy megemlít egy elektronikus szerkezetet is, ami riaszt, ha megemelik a kocsit. "Rossz tapasztalatunk van ezekkel kapcsolatban" - tette hozzá Orbán. Egy felkészült tolvaj nyilván jó pár méretű kulcsot tart magánál.

Fotó: Szabó Pál

Körbenéztünk a Felvonulási téren, hogy vajon mennyien próbálkoznak mégis a legegyszerűbb módszerrel, ami nem is kerül sokba. Durván úgy 500 autó parkolt a téren, az kétezer téli gumi, ha minden autóra felszereltette a tulajdonosa. Nem teljes szemlénk azt mutatja, hogy alig találni kocsit nyári gumival, de kerékőrből még annyi sincs. Csak két ilyen kocsit találtunk, az egyikhez épp akkor ért oda a tulajdonosa. Kiderült, az öltönyös férfi hetente többször parkol itt. "Nem féltem a kocsimat, mert van rajta kerékőr, és csak rövid ideig szoktam itt parkolni. De Egerben , ahol lakom, hallottam már téglára rakott autóról" - mondta mosolyogva.