Vágólapra másolva!
A tervek szerint jövő júliusban avatják fel a néhai polgármester, Rapcsák András szobrát Hódmezővásárhelyen. A Délmagyarország beszámolója szerint a zsűri Varga Imre Kossuth-díjas szobrász tervének megvalósítását javasolja a közgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Hódmezővásárhely néhai polgármesteréről, Rapcsák Andrásról a városban már elneveztek egy utcát, az önkormányzat azonban azt tervezi, hogy jövőre, július 14-én szobrot is emelnek a tiszteletére - írja a Délmagyarország. Aznap lenne 65 éves Rapcsák, az egykori fideszes parlamenti képviselő, aki 2002-ben hunyt el.

A politikus 1990-től vezette az alföldi várost, négyszer választották meg a település első emberének. Utóda, a szintén fideszes Lázár János lett, akit 2006-ban újraválasztottak a helyiek.

A szobor elkészítésére meghívásos pályázatot írt ki az önkormányzat. Nyolc művészt hívtak meg, közülük négyen készítettek tervet. A zsűri Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész tervét ajánlja a közgyűlésnek, amely meghozza a végső döntést. A javaslatot támogatásáról biztosította már néhai Rapcsák András özvegye, fia és lánya is.

Varga Imre szobra, ha a városatyák elfogadják a zsűri javaslatát, márványból készül majd, klasszikus herma formában - írja a Délmagyarország, amely szerint a műalkotás alsó kétharmadában rusztikusan megformált követ ábrázol, míg a felső harmadában portréként jeleníti meg az egykori polgármestert.