Nagy Boldizsárt jelölte zöldombudsmannak Sólyom

Vágólapra másolva!
Sólyom László köztársasági elnök bejelentette: Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását. Nagy azt nyilatkozta, hogy hosszútávú környezetvédelmi gondolkodást szeretne meghonosítani.
Vágólapra másolva!

Az államfő a Sándor-palotában a parlamenti pártok képviselői előtt jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedék ombudsmanjának. Sólyom László köztársasági elnök azt is közölte, hogy javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását, akinek hamarosan lejár a mandátuma.

Nagy Boldizsár bemutatásakor Sólyom közölte: ő hozta be a jövő nemzedék országgyűlési biztosának eszméjét Magyarországra, mint nemzetközi jogász, amikor elsőként írt magyar nyelvű cikket az intézményről. Az államfő szerint Nagy azért is alkalmas a várhatóan főként környezetvéledmi kérdesekben megszólaló ombudsmani posztra, mert részt vett a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló hágai perben, valamint a tiszai ciánszennyezést követő jogi rendezésben. Péterfalvi Attila kapcsán azt mondta az államfő: őt kevésbé kell bemutatni, mert hat évig már betöltötte ezt a tisztséget.

Sólyom László közölte: mivel az adatvéldemi biztos mandátuma december 11-én lejár, szerencsés lenne, ha az utolsó parlamenti ülésnapig, vagyis december 17-ig meghallgatnák az országgyűlési bizottságok a jelölteket. Az államfő szeretné azt is, ha az ombudsman-jelöltekről még ezen a napon döntene az Országgyűlés. Úgy tűnik erre van esély, a bejelentés után a pártok által tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a parlament házbizottságának döntése szerint az utolsó ülésnapon szavaznak a jelöltekről.

Az államfő a jelöltekről előzetesen nem egyeztetett a pártokkkal, így a parlamenti frakciók képviselői is kedden ismerték meg a jelölteket. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető az öt párt nevében közölte: egyelőre egy frakció sem alakatította ki álláspontját, majd hozzátette: az MSZP továbbra sem helyesli, hogy államfő a jelölés előtt nem kéri ki a pártok véleményét. Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes azt mondta: a Fidesz-frakció várhatóan a héten kialakítja véleményét a jelöltekről. A fideszes politikus elmondta: reméli, hogy a pártok meg tudnak egyezni a jelöltekről. Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese ehhez annyit tett hozzá, hogy ő személy szerint alklmasnak tartja az államfő által javasolt két személyt.

A pártok álláspontja azért érdekes, mert az ombudsmanok megválasztásához kétharmados többségre van szükség. Korábban pedig előfordult, hogy a pártok nem támogatták Sólyom László jelöltjét. Az államfő idén először Majtényi Lászlót javasolta általános ombudsmannak, az Országgyűlés ezt azonban nem hagyta jóvá, így a köztásarsági elnöknek új jelöltet kellett állítania Szabó Máté személyében, akit viszont már megszavazott a parlament.

Az államfői bejelentés után Nagy Boldizsár azt nyilatkozta: két területen szeretne eredményesen tevékenykedni. Egyrészt szeretné meghonosítani a közbeszédben a hosszútávú, kormányzati ciklusokon átívelő gondolkodást. Másrészt olyan környezetkárosító ügyekben kíván fellépni, amelyekben a panszos nem tud hova fordulni. Nagy egy konkrét ügyet említett, amelyet hivatalba lépése után szívesen meg megvizsgálna: korábban többször felmerült, hogy a teherhajók számára is használhatóvá tennék a Dunát, ami a környzetvédők szerint komoly környzetkárosítással járhat.

A hivatalosan a jövő nemzedék országgyűlési biztosaként emlegetett posztról múlt hétfőn döntött az Országgyűlés. A mind az öt parlamenti párt által támogatott törvény meglehetősen erős jogosítványokkal ruházza fel majd az új országgyűlési biztost. A zöldombudsman hatásköre kiterjed a magánszférára is, amíg az általános ombudsman csak a hatóságoknál folytathat vizsgálatot. A zöldbiztos például felfüggesztheti a kiadott engedélyeket, ha fennáll a visszafordíthatatlan környezetkárosodás veszélye. Beléphet minden olyan ingatlanra, ahol természetpusztítás folyik, és betekinthet minden ezzel kapcsolatos iratba. Az ombudsmant munkájában még a magán-, az üzleti vagy az államtitok sem akadályozhatja meg.