Összeszámolták a népszavazási aláírásokat

Vágólapra másolva!
Összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat az azzal megbízott hivatal. A hivatal azt nem árulta el, hogy hány érvényes aláírást találtak, de feltehetően megvan a népszavazás kiírásához szükséges mennyiség.
Vágólapra másolva!

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala munkatársai végeztek a számolással a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj kérdésében - közölte Szigeti Péter, az OVB elnöke. Az Országos Választási Irodán (OVI) keresztül megküldték az OVB-nek az ellenőrzés hitelesítéséről készült jelentést. Az OVB szerdán délután hat órakor tartja ülését a Duna Palotában.

A kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez egyenként körülbelül 320 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz és a KDNP, és azt október 24-én nyújtotta be az Országos Választási Irodához.

A Fidesz korábban többször sürgette az OVB ülésének összehívását, és vita alakult ki arról: végeztek-e a számolással, valamint az aláírások ellenőrzésével. Az ellenzéki párt szerint a "bürokratikus huzavona" elfogadhatatlan és "súlyosan törvénytelen".

Az aláírások hitelesítésének kérdésében az OVB-nek kell döntenie, az erről hozott határozatot pedig az Országgyűlés elnökének küldik meg.