Félmilliós bírságot kapott Budaházy

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítése miatt 500 ezer forint rendbírsággal sújtotta Budaházy Györgyöt a Fővárosi Bíróság - írta kedden a Népszava. A döntés szerint Budaházy az október 22-i Szabadság téri demonstráción való megjelenésével megszegte az ellene érvényben lévő lakhelyelhagyási tilalmat. A több mint fél éve érvényes kényszerintézkedésen nem szigorítottak. A határozatot az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős - olvasható a lapban.