Az újságírókat fotózta meghallgatásán Szilvásy Péter

Vágólapra másolva!
Az abortuszról tartott diavetítést és az újságírókat fotózta bizottsági meghallgatásán Szilvásy Péter, aki grafológusként dolgozott az Egymásért Egy-Másért Alapítványnak. Az alapítvány ügyében áprilisban kezdtek nyomozni a vámosok, majd ellenzéki kezdeményezésre parlamenti vizsgálóbizottság is alakult.
Vágólapra másolva!

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter öccsét, Szilvásy Pétert is meghallgatta kedden az Egymásért Egy-Másért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló országgyűlési bizottság.

Szilvásy Péter, aki jelenleg is az Egymásért Egy-Másért Alapítvány munkatársa, elmondta, 2007 januárjában kereste meg őt az alapítvány, mert az úgynevezett Dobó-kutatásukhoz kerestek grafológust. Ezt követően ő vetette fel, hogy a tevékenységet bővítsék ki és a tehetséges gyermekek felkutatására is terjesszék ki. Utóbbival kapcsolatban kifejtette: belekezdtek a programba, ám ez az alapítvány körül kialakult ügy miatt leállt és folytatásáról majd januárban döntenek.

Kérdésre válaszolva Szilvásy Péter kitért arra, hogy rákérdezett az alapítványnál, a testvérei miatt keresték-e meg őt, de nemleges választ kapott. Ezt követően már nem foglalkozott azzal, ki ajánlotta őt grafológusként. Arra a kérdésre, volt-e tudomása arról, hogy az alapítvány részéről megkeresték volna testvéreit, Szilvásy Péter azt mondta, csak később tudta meg, hogy öccsét, Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ jelenlegi főigazgatóját juttatásban részesítették.

A gyerekek üzenetét is elhozta

Szilvásy Péter - aki a meghallgatása során folyamatosan fotózta az újságírókat és a bizottság őt kérdező tagjait - az ülés elején egy, a bizottság témájához nem tartozó, az abortusszal kapcsolatos diasorozatot vetített le a bizottsági tagoknak. Az ülés végén azt mondta: gyerekek kérték meg rá, hogy mondja meg a politikusoknak: "tele van a hócipőjük" azzal, hogy az ország politikai harcszíntérré vált. Erre reagálva Demeter Ervin, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke azt válaszolta, hogy Szilvásy Péter kivételes helyzetben van, mert ezt egy vasárnapi ebédnél a testvérének is elmondhatja.

A bizottságban ezt követően parázs vita alakult ki ellenzéki és kormánypárti képviselők között, hogy az ülést nyílt vagy zárt ülés keretében folytassák Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatójának meghallgatásával. Míg az ellenzéki képviselők a zárt, a kormánypárti képviselők a nyílt ülés mellett érveltek.

Laborc Sándor meghallgatását végül nyílt ülésen kezdték meg. A megbízott főigazgató arról beszélt, hogy a vizsgált alapítvánnyal kapcsolatos információkról akkor szerzett tudomást, amikor műveleti helyettesnek nevezték ki. Ezért múlt héten felmentette titoktartási kötelezettsége alól a részinformációkat ismerő Galambos Lajos korábbi főigazgatót és Gyarmati Györgyöt, az NBH korábbi megbízott főosztályvezetőjét, az alapítvány volt kuratóriumi tagját, hogy válaszaikat osszák meg a bizottsággal. Gyarmati Györgyöt és Galambos Lajost zárt ülésen múlt héten hallgatta meg a bizottság.

Szilvásy György: nem volt fedőcég az Egy-Másért

"Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) részéről semmiféle befolyásolási kísérlet nem volt az Egymásért Egy-Másért Alapítványt érintő vizsgálatok ügyében" - közölte Szilvásy György, megismételve az általa tavasszal elrendelt vizsgálat után ismertetteket az alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló országgyűlési bizottság ülésén.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter még április 26-án, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterként kért tájékoztatást az ügyben, majd - mivel az NBH vezetése nem adott egyértelmű adatokat - május 9-én vizsgálatot rendelt el. A vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Iroda végezte el, az NBH által rendelkezésre bocsátott dokumentumok, illetve az érintettekkel való személyes beszélgetések alapján.

A május 30-án lezárult vizsgálat célja az volt, hogy tisztázza, milyen kapcsolat volt az alapítvány és az NBH között, illetve a hivatalhoz köthető személyek milyen szerepet játszottak az ügyben.

Szilvásy György emlékeztetett arra, hogy a vizsgálat feltárta, az alapítvány és az NBH között szerződéses kapcsolat volt, de nem volt fedőcég. Hozzátette: ennek a szerződéses kapcsolatnak a részletei szerepelnek abban a jelentésben, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság rendelkezésére bocsátott és azt tárgyalta is a testület. Hozzátette: a jelentést szükség esetén a vizsgálóbizottságnak is rendelkezésére tudja bocsátani.

A politikai szféra felé irányuló kapcsolatépítés lehetőségéről szólva a titokminiszter elmondta: az alapítvány juttatást adott az egyik testvére által vezetett, akkor még belügyminisztériumi kórháznak, valamint grafológusként alkalmazta másik testvérét. Szilvásy György hangsúlyozta: még ha a politikai kapcsolatteremtés is lett volna a szándék az alapítvány részéről, az nem járt a várt eredménnyel, mert az ügy befolyásolására semmiféle közbenjárás nem történt.

Kérdésre válaszolva Szilvásy György elmondta: egyszer találkozott az alapítvány kuratóriumi elnökével, Földesi-Szabó Lászlóval. Testvére, Szilvásy Péter mutatta be őt neki, idén tavasszal. Ekkor Földesi-Szabó László tájékoztatást adott neki arról, milyen célokat követ az alapítvány, valamint arról, hogy létrehozott egy "pártképződményt" és megosztotta vele "a választások során szerzett pártélményeit".

Az Együtt Egymásért, Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítvány ügyében áprilisban kezdtek el nyomozni a vámosok. A nyomozás során hét személyt gyanúsítottak meg azzal, hogy Hongkongból kapott élelmiszer-adományokat a Herba Zrt.-n keresztül jogellenesen értékesítettek magyarországi üzletláncoknak. Az ellenzéki kezdeményezésre megalakult parlamenti bizottság feladata az ügy nemzetbiztonsági kockázatainak és a korrupciógyanús eseteknek a vizsgálata.