Busz és furgon ütközött Nagykanizsán

Vágólapra másolva!
Többen megsérültek vasárnap Nagykanizsán, amikor egy busz és egy furgon frontálisan összeütközött egymással. A nagy erejű ütközés során kidőlt az út szélén álló villanyoszlop is.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint négyen sérültek meg vasárnap délután Nagykanizsán a 74-es főúton, amikor egy busz és egy furgon frontálisan összeütközött egymással. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a furgon eddig ismeretlen okból megcsúszott a nyálkás úttesten, így ütközött össze a szemből érkező autóbusszal. A munkásokat szállító autóbusz vezetőjét és egy utasát, valamint az úton megcsúszott furgon sofőrjét és annak utasát szállították a mentők kórházba. A nagy erejű ütközés során a járművek kidöntötték az út szélén álló villanyoszlopot, amelyet csak a vezetékek tartottak meg. A baleset órákon át jelentős forgalmi fennakadást okozott, mert a 74-es út érintett nagykanizsai szakaszát nem lehet más irányba elkerülni.