Visszaélés lehetőségét is vizsgálják az eltűnt postás ügyében

Vágólapra másolva!
Pénzügyi visszaéléseket is vizsgál a rendőrség a kézbesítendő nyugdíjakkal együtt eltűnt alsóörsi postásnő ügyével összefüggésben. A férj a Blikknek azt mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy a nő eladta volna a becsületét.
Vágólapra másolva!

A 44 éves alsóörsi nőt kedden látták utoljára, biciklijét pedig szerdán találták meg Balatonalmád káptalanfüredi városrészét Alsóörssel összekötő mellékút erdős területén. Az asszony nyugdíjakat kézbesített, így többszázezer forint volt nála, de vele együtt a pénznek is nyoma veszett.

A rendőrség csütörtökön megerősítette, hogy továbbra is úgy keresi az eltűntet, "mint akinek a sérelmére esetlegesen bűncselekményt követtek vagy követhetnek el". Közölték azonban azt is, hogy az üggyel összefüggésben, a posta kisebb pénzügyi visszaélések miatt is feljelentést tett. Azt nem részletezték, hogy ez mit jelent, de a Blikk szerint fény derült "olyan kisebb visszaélésekre, amelyekhez vélhetően köze van az eltűnt nőnek".

A lapnak nyilatkozva a férj visszautasított minden ilyen feltételezést. A férfi hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy a felesége eladta volna a becsületét és szégyent hozott volna rá és a rendőrségen dolgozó lányára.