Új szakértő vitatja Tasnádi kóros elmeállapotát

Vágólapra másolva!
Újabb szakvélemény készült Tasnádi Péter elmeállapotáról, eszerint azonban Tasnádi mégsem kóros elmeállapotú - tudta meg a Magyar Nemzet. Az új szakvéleményt szerdán ismertetik a bíróságon.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter és társai elleni perben újonnan kirendelt szakértő több ponton nem ért egyet kollégáival. A Magyar Nemzet úgy tudja, az agysorvadás diagnózisával és Tasnádi beszámítási képességének megítélésével sem. A szakvéleményt szerdán ismertetik a Fővárosi Bíróságon.

A vádlott a "felismeréseinek megfelelő magatartás tanúsítására képes volt korábban és a vizsgálat alatt is" - áll a dokumentumban a lap szerint, azaz Tasnádit semmi nem korlátozta abban, hogy cselekményei következményeivel tisztában legyen.

A bíróságon várhatóan meghallgatják a Tasnádit vizsgáló mind a négy elmeszakértőt, ha nem jutnak dűlőre, a bíró az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz fordulhat.