Vágólapra másolva!
Közel száz tüntető várta csütörtökön a Szentesre érkező Gyurcsány Ferencet. A kormányfő elleni demonstrációt a Jobbik szervezte.
Vágólapra másolva!

Csaknem száz tüntető fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt Szentesen csütörtök délután. A kormányfő elleni demonstrációt a Jobbik helyi szervezete hívta össze, és azon a Magyar Gárda is részt vett.

A fütyülést és bekiabálást a szervezők által sugárzott zene elnyomta, a tüntetők pedig nem jutottak a miniszterelnök közelébe, ugyanis kordon zárta le a teret.

A kormányfő kedden kezdte meg négynapos magyarországi körútját. A kormányszóvivő szerint a cél az, hogy Gyurcsány Ferenc személyes találkozók keretében, első kézből ismertesse meg a támogatási lehetőségeket a vidéki emberekkel és meggyőzze őket arról, hogy nyújtsanak be minél több pályázatot.