Megtalálták a harmadik bányaomlás-áldozatot is

Vágólapra másolva!
Ráomlott a homokbánya fala három 12 éves gyermekre a Veszprém megyei Sümegprága község határában, közülük kettőnek a holtesttét korábban megtalálták a homok alatt. Harmadik társuk holttestét az éjszakai órákban találták meg  A rendőrség szerint a bánya illegálisan működött.
Vágólapra másolva!

Illegálisan üzemelt Sümegprága határában az a homokbánya, amelynek a területén kedden délután három gyermekre ráomlott a homokfal, s akik közül kettőt a tűzoltók már megtaláltak holtan - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Zöld János. A homokbányánál veszélyt jelző, illetve a területre való bemenetelt tiltó táblák nem voltak kihelyezve - tette hozzá a tűzoltó ezredes.

A tűzoltók reménykedtek, hogy a harmadik gyermeket élve sikerül kimenteni, ám nam sokkal huszonkét óra után előkerült az ő holtteste is. A lezúdult, nagy mennyiségű homokban és a sötétség miatt csak lassan tudtak haladni, ráadásul újabb omlástól is tartani lehetett. A tűzoltók három munkagéppel dolgoztak, s mintegy 15 ember lapáttal is bontotta a homokdombot. A helyszínen egy mentőhelikopter és egy mentő rohamkocsi is készenlétben állt.

Délután négy gyermek ment játszani a homokbányához. A 15 éves fiú az őszi szünidőben rokonlátogatáson tartózkodott Sümegprágán, s délután három helybeli 12 éves gyermekkel kibiciklizett a faluból a homokbányához, hogy ott barlangot építsenek.

A megbontott homokfal azonban ráomlott a gyermekekre, s csak a 15 éves fiú tudott elugrani a lezúduló föld elől. A fiú kerékpárral a néhány száz méterre lévő úthoz ment, ahol egy autóst leállítva elmondta a történteket.

Az autós - miután meggyőződött arról, hogy valóban leomlott a homokfal - értesítette egy földmunkagéppel dolgozó ismerősét és a rendőrséget is.

Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség helyszíni szemlét tart az illegális homokbányánál. Vizsgálják, ki a bányaterület tulajdonosa, illetve ki felelős a baleset bekövetkeztéért.