Meghazudtolja a mentősöket az otthon szülő nő

Vágólapra másolva!
Jól van az az otthon szülő asszony, akit szombatra virradó éjszaka életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az apa és a szülésnél jelenlévő bábák szerint az édesanya nem volt életveszélyes állapotban. Tagadják azt is, hogy a bábák magára hagyták volna szülés után az asszonyt.
Vágólapra másolva!

Teljesen ellentétes dolgot állít annak az asszonynak a férje, aki otthon szülte meg gyermekét, illetve az orvosok és mentők, akik a nőt állítólagos életveszélyes állapota miatt később kezelték. Mind a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa, mind a nőt kórházba szállító mentők állítják: az anyát erősen kivérzett, életveszélyes állapotban szállították be a kórházba. A mentők szóvivője korábban azt közölte, és vasárnap is megerősítette, hogy szakszemélyzet a mentők kiérkezésekor nem volt a helyszínen.

Ugyanakkor az asszony férje és a szülésnél jelenlévő bábák, K. Á. Tünde és B. Edina azt állítják, hogy a korábbi híradásokkal ellentétben az édesanya és a baba nem volt életveszélyes állapotban. A szülés után a méhlepény valóban nem született meg, ezért a bábák tanácsára az apa mentőt hívott, a mamát és a babát kórházba szállították. A bábák állításuk szerint a mentők megérkezéséig a szülő nő mellett maradtak.

Az ügyeletes orvos elmondta, hogy tudomása szerint a kórház hivatalból rendőrségi feljelentést tesz, mivel az otthoni szülést vezető orvos vagy bába magára hagyta a vérző nőt.