Feloszlatta magát Törökbálint képviselő-testülete

Vágólapra másolva!
A csütörtök délutáni testületi ülésén feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselő-testülete, s ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt. Keller személye ellen indított támadás eredményének nevezte a döntést. A testület és a polgármester az előrehozott választásig teljes jogkörrel a helyén marad.
Vágólapra másolva!

A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje, Keller László szerezte meg a polgármesteri posztot, az önkormányzatban azonban az ellenzék került többségbe. A testületben a Fidesz-KDNP nyolc, a Szent Flórián Törökbálintért Egyesület két tagjával szemben az MSZP a Civil Fórum Egyesülettel együtt hét szavazattal rendelkezik.

A szocialista polgármester helyetteseit a testületben kialakult patthelyzet miatt csak szeptember közepén sikerült megválasztani: közülük egy az MSZP-t, egy a Szent Flórián Egyesületet, egy pedig a Fidesz-KDNP-t képviselte. Az utóbbit, Pekk Józsefet a Fidesz-KDNP kizárta soraiból, mert úgy találták, hogy az alpolgármesteri posztért "átállt" Keller oldalára.

A csütörtökön megtárgyalt sürgősségi indítványt a nyolc fideszes képviselő mellett a Szent Flórián Törökbálintért Egyesület által delegált két képviselő is támogatta. Az indoklás szerint a testület az elmúlt egy évben nem tudott hatékonyan működni.

Keller László személye elleni támadásnak minősítette a döntést, mivel szerinte a város megelégedésére végezte munkáját. A döntést, legalább is annak bejelentését, hogy indul-e a polgármesteri címért, későbbre hagyja.

A törvény által előírt határidők betartásával három hónapon belül, előreláthatóan januárban időközi választás lesz Törökbálinton. Ezt követően kezdheti meg munkáját az új polgármester és az új testület.