Tüntettek a budapesti izraeli követség előtt

Vágólapra másolva!
A globalizmus és az "izraeli hatalom térnyerése ellen" tüntetett mintegy ötven ember szerdán Izrael budapesti nagykövetsége épületének közelében.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében a demonstrálók a II. kerületi Budagyöngyétől rendőri biztosítás mellett "ébresztő, magyarok, eladják a hazátok!" mondatot skandálva gyalogosan vonultak a Fullánk utca (ahol a nagykövetség található) és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésébe, hogy magyarázatot követeljenek a nagykövettől és a magyar kormánytól Simon Peresz izraeli államfő egyik kijelentése miatt.

Az izraeli elnök egy tel-avivi kereskedelmi fórumon kijelentette, Izrael gazdasági helyzete kiváló, s mint hozzátette: "felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot". Az izraeli Maariv című napilapnak nyilatkozva Peresz szóvivője később azt mondta, az államfő támogatja a befektetéseket - a külföldiek izraeli befektetéseit csakúgy, mint az izraeli üzletemberek külföldi befektetéseit -, és soha nem szólította fel az üzletembereket arra, hogy "úrrá legyenek egyik vagy másik államon".

A tüntetésen a demonstrálók nevében felszólaló Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azt mondta, a magyar állam nemcsak a globalizmus, hanem "az izraeli gazdasági és politikai erő kiszolgálója" is.

A tüntetés rendbontás nélkül ért véget.