Magyar Rádió: hangfelvétel bizonyítja a Fidesz adatbázis-építését

Vágólapra másolva!
A Magyar Rádió Krónika című műsorának szerda esti adásában bejátszottak egy hangfelvételt, amelyet a rádióműsor bizonyítéknak nevezett annak a korábbi hírének alátámasztására, hogy mégis épít adatbázist a Fidesz. A hangfelvételen elhangzik: nem az aláírások gyűjtése az elsődleges cél, hanem az adatbázis frissítése.
Vágólapra másolva!

A rádióműsor hétfőn a saját információjára és a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva azt közölte, hogy a Fidesz adatbázist használ a népszavazási aláírások gyűjtésekor. A hírműsor úgy tudja, hogy a Fidesz évek óta és most is adatbázisból dolgozik.

A műsorban szerdán este bejátszottak egy hangfelvételt, amelyen eltorzították a beszélő hangját. A hírműsor szerint a bejátszott mondatok múlt héten pénteken hangzottak el, a Fidesz egyik helyi kampányszervezőjétől. "Lényeg, hogy ha ideadta, akkor pipáld ki, ha nem adta ide, elküldött a francba, akkor (...) írd oda, hogy elküldött a francba vagy MSZP-s, vagy nem érdekli, vagy valamit írj ide megjegyzésként. Ha meg nincs otthon, akkor meg ne írj semmit, akkor tudni fogjuk, hogy oda vissza kell menni" - volt hallható a bejátszásban.

A hangfelvétel később azzal folytatódott, hogy: "Kétszázezer aláírást kell gyűjtenie a Fidesznek országosan, de (...) azt hamar összegyűjtjük. Nekünk az a célunk, hogy mindenkit érjünk el". A rádió birtokába került hangfelvételen - ahogy az hírműsorban elhangzott - "az illető azt is értésére adja az aktivistának, hogy gyakorlatilag nem számít, mennyi aláírásgyűjtés, mert az elsődleges cél nem a szignók számának maximalizálása, hanem az adatbázis frissítése, és hogy a későbbi mozgósítás érdekében az önkéntesek minden, a nyilvántartásban szereplő választót felkeressenek".

Krónika: listákkal járnak a fideszesek

A Krónikához eljutott a 2004-es nemzeti petíciónál és a 2006-os választások idején készült címlista részlete, amelyben a választók neve és pontos lakcíme mellett bizonyos rövidítések és megjegyzések találhatók. A Krónika a hozzájuk eljutott listarészletet idézve hétfőn példaként említette az "sz" betűt, ami - mind mondták - szimpatizánst jelent, a pluszjelet, ami - a hírműsor szerint - azt jelöli, hogy tavaly kik adták a Fidesznek kopogtatócédulájukat, míg a kérdőjel a bizonytalanokat jelöli, néhol azzal a külön megjegyzéssel, hogy az MSZP-ből kiábrándult bizonytalanról van szó.

A Krónika úgy tudja, az aktivisták ilyen jelekkel, megjegyzésekkel ellátott listákkal járják a körzeteiket, és az aláírások megszerzése mellett feladatuk, hogy frissítsék a listákat. Az aktivistáknak - a begyűjtött aláírásoktól függetlenül - minden számukra kiadott címet fel kell keresniük - hangzott el.

Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának irányítója az MTI-nek hétfőn kijelentette, "nem látott ilyent". Úgy fogalmazott: "ha ilyen listákat letesznek az asztalra, és hitelesen igazolják, hogy ezek a Fidesztől származnak, az konkrétum.

A műsorban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos azt mondta: "semmiféle regisztert nem lehet arról vezetni, hol jártak, hogy fogadták őket, mit mondtak. Az érintettek kifejezett hozzájárulásával lehet szimpatizánsokról adatgyűjtést folytatni, azonban csak olyan adat kezelhető, amihez az érintett hozzájárult. Amennyiben a kérdezőnek vagy a gyűjtőnek a szubjektív megjegyzése, hogy (megkérdezett) az MSZP-ből kiábrándult, ez a fajta adatkezelése jogellenes".

Az adatvédelmi biztos a nap folyamán az MTI-nek azt mondta, a Fidesz jogszerűen gyűjti a párt szimpatizánsainak adatait, hozzátéve, az ellenzéki párt szerdán jelentette be hivatalánál az újabb adatgyűjtést.