Tizenöt évet kapott a részeg anyagyilkos

Vágólapra másolva!
Első fokon tizenöt évet kapott az a szabolcsi férfi, aki ittasan halálra verte és rugdosta idős édeasnyját. Az asszony bűne az volt, hogy számon kérte fián az aznap eladott kukorica árát, amit 33 éves fia elivott.
Vágólapra másolva!

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt első fokon 15 év fegyházbüntetést kapott a 33 éves, gávavencsellői Sikorszki Sándor. A rendszeresen italozó, alkalmi munkákból élő fiatalember július 11-én részegen, közös lakásuk udvarán a szomszédok szeme láttára többször bántalmazta édesanyját, majd a lakásban ismét szidalmazta és bántalmazta. Az idős nő ugyanis szóvá tette, hogy a reggel eladott kukorica árát elitta a kocsmában.

A fiatalember ezután a konyhában ismét megütötte, a mellére ugrott és megrugdosta a 74. évében járó, nehezen, csak bottal közlekedő édesanyját. Majd ülő helyzetben az ágynak támasztotta, s nekiállt az esti televíziós sorozatokat nézni. Vallomása szerint többször megnézte édesanyját, úgy érezte, alszik, dobog a szíve. Másnap reggel próbálta ébreszteni az idős asszonyt, de csak délben vette észre, hogy nem mozdul, hideg a karja. Ezután értesítette a háziorvost, aki értesítette a rendőrségét.

Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint az idős asszony halálát az ütésekből származó bevérzések, mindkét oldalon több borda törése és tüdőelégtelenség okozta, mely elhúzódó haldokolás után következett be. A vádlott a bíróság előtt is elmondta, hogy bűnösnek érzi magát.

A bíróság egyedüli enyhítő körülményként a beismerő vallomást fogadta el. Mivel több mint harminc ütéstől, rúgástól származó sérülést szenvedett az idős asszony, így a férfi tettét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésként értékelte a bíróság, s a 10-15 év közötti büntetési tétel közül a magasabb, 15 évet ítélte meg. Valamint elrendelte a korábban szintén az édesanyja bántalmazásáért kiszabott 9 hónap felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Az ítéletet az ügyész elfogadta, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.