Egységről beszélt az ünnep előtt Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Miközben a belvárosban tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, a hermetikusan elzárt Operaházban, az állami díszelőadáson Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a sok vita után azt kellene keresni, ami összetartja az országot. A miniszterelnök szerint a köztársaság rendjét nem néhány száz hangoskodó, hanem a tekintélyelvűség fenyegeti.
Vágólapra másolva!

"Az elmúlt években sokat tettünk azért, hogy meglássuk, ami elválaszt bennünket. Nem lenne itt az ideje, hogy azt keressük, ami összetartja ezt a fantasztikus országot?" - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn este az Operaházban, az állami díszelőadáson elmondott ünnepi beszédében. A kormányfő azt mondta, 1956 méltó ünneplése csak az lehet, ha az emberek kezet nyújtanak egymásnak.

"Azt szeretném, ha 1956 ünnepe arra figyelmeztetne bennünket, hogy a szabad magyar demokrácia a forradalom idején csak a barikádok egyik oldalán épült fel, azon az oldalon, ahol azt mondták, aki magyar, velünk tart. Most úgy látom, az ország velük, velünk tartott" - mondta Gyurcsány.

A kormányfő szerint "a bonyolult sorsú forradalmárok", ahogyan Mindszenty bíboros és Nagy Imre is, ha győz a forradalom, és megérik, egy sor kérdésben nem értettek volna egyet, vitatkoztak volna egymással. Ugyanakkor - mint mondta - a közös erőfeszítés miatt talán tudták volna értékelni, mindazt, ami azon túl, hogy összeköti, el is választja őket.

A miniszterelnök szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett. A miniszterelnök erről az operaházban, az ünnepi gálán beszélt hétfő este Budapesten.

A kormányfő szerint a demokratikus Magyarország számára a méltatásnál majdnem fontosabbak a 18 éves köztársaság kérdései. "A diktatúra sokat állít, és nem kérdez. A demokrácia keveset állít, de annál sokkal többet kérdez. A mi állításunk, a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság igenlése, annak elfogadása, hogy mi, csetlő-botló emberek alkotjuk az országot, hogy minden hatalom belőlünk származik" - mondta.

"A köztársaság demokratikus rendjét nem párszáz hangoskodó fenyegeti, hanem azok, akik úgy gondolják, hogy van egy olyan tekintély, ami kényszerít bennünket arra, hogy feladjuk önmagunkat" - mondta a miniszterelnök, aki azt kérte az emberektől, higgyenek magukban, merjenek megmérkőzni, mert hogy mire viszi az ország, azt a határon belül és határon túl élő magyarok közös teljesítménye dönti el.

Megöljük-e magunkat és egymást sehova nem vezető, helyenként kicsinyes és középszerű, önfeladást is sejtető vitákban, vagy megindulunk - kérdezte a miniszterelnök, majd hozzátette: a veszély az, hogy nem merünk elindulni. Gyurcsány azt mondta, tudja, hogy a szabadság mellett tisztességes megélhetés, jólét és kiszámítható jövő is kell. Úgy vélte, szabadság nem garancia a jólétre, de minden másnál jobb lehetőség - mondta a kormányfő.