484,5 millió állami pénzt nyert 2000 óta Gyárfás cége

Vágólapra másolva!
484,5 millió forintnyi minisztériumi pályázati támogatást, valamint állami megrendelést nyert el a Nap-kelte című adás számára is műsorokat gyártó St. Plusz Kft. 2000 óta. Gyárfás Tamás cége műsorok és kisfilmek készítésére, stúdióbeszélgetésekre is nyert pénzeket, de könyveket is vásároltak a cégtől állami intézmények. Az [origo] által vizsgált időszak mindhárom kormánya alatt szerződött több minisztérium is valamilyen módon a magánkézben lévő vállalkozással. Volt arra is példa, hogy kampányidőszakban sűrűsödtek meg az együttműködések.
Vágólapra másolva!

"Persze, hogy pályázunk, és ha nyerünk, akkor nagyon boldogok vagyunk" - reagált Gyárfás Tamás az [origo]-nak arra, hogy az elmúlt években a minisztériumok többségétől milliós, nem ritkán tízmilliós pályázati támogatást nyert cége, az St. Plusz Kft., amely a Nap-kelte című reggeli televíziós adás számára is készített műsorokat. A producer közölte: "Van egy emberünk, akinek az a dolga, hogy pályázzunk. Ez csak nem bűn?" - kérdezett vissza.

Az [origo] azt követően kérte be a minisztériumoktól a Gyárfás cége által elnyert állami pályázatok és megállapodások listáját, hogy a hvg.hu internetes oldalon, szeptember végén megjelent egy interjú, melyben Topolánszky Ákos, korábbi kábítószerügyi helyettes államtitkár azt állította: Gyárfás cége "számos pályázatot nyújtott be és nyújt be azóta is, különböző minisztériumokhoz". Gyárfás a cikkre levélben reagált, melyben tagadta Topolánszky több állítását: "Tény, hogy a vezetésem alatt álló St.Plusz Kft. gyakran pályázik, és erre - mint bárki másnak - joga van. Az adott ügyben tett állítással szemben senkitől sem kértem elvtelen támogatást... Csak a teljesség kedvéért közlöm, hogy az interjúban leírt össszeg sem igaz. Kevesebb... Csak kellő helytállással lehet hosszú távon eredményt elérni" - fogalmazott a hvg.hu-n megjelent levél szerint.

Október 8-án arról írt az internetes oldal, hogy a Nap-kelte című műsorban beszélgetésekért fizettek fővárosi közműcégek. Gyárfás erre újabb levelében úgy reagált: "Ami tény, a Nap-kelte műsorában több éven át, minden pénteken, kb. 8.40 és 8.55 között került sugárzásra a Fő a város! című sorozat. Ennek keretében a fővárosi témák kerültek kizárólagosan terítékre... A megnevezett cégekkel, így a Fővárosi Gázművekkel, a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel az évek során számos gazdasági megállapodás született. Ezek, mint ahogy azt dr. Sámson Anna kereskedelmi igazgató a hvg.hu munkatársának elmondta: jogszerűek voltak".

"Nem emlékszem erre"

Az [origo] 2000-ig visszamenőleg kérte ki a minisztériumoktól az egyébként nyilvános adatokat: mikor, milyen pályázatokon nyert és milyen állami megrendeléseket kapott a Gyárfás tulajdonában lévő St. Plusz Kft. A tárcáktól beérkező válaszokból kiderül: az elmúlt hét év mindegyikében nyert állami pályázatot a médiavállalkozás. Tehát az Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány miniszterei alatt működő apparátusoktól egyaránt kapott támogatást, vagy megrendelést a magáncég. Minden évben született együttműködés, és a cég a minisztériumok többségénél nyert valamilyen pályázatot - derül ki az tárcák [origo]-hoz eljutatott adataiból.

Az ellenzéki Fidesz politikusai jó ideje bojkottálják a Gyárfás által producerként jegyzett Nap-keltét, arra hivatkozva, hogy a műsor elfogult a kormánypárti szocialisták és a szabad demokraták javára. Korábban - amikor a Fidesz volt hatalmon - nem volt ilyen ellenséges a viszony. Erre utal, hogy az Orbán-kormány alatt is pályázott és nyert az St.Plusz Kft. Mivel az ezredfordulóig visszamenőleg kértük ki a tárcáktól a támogatásokról szóló információkat, így azt nem tudjuk, hogy 1998 és 2000 között pályázott-e, nyert-e a fideszes minisztériumoktól állami támogatást Gyárfás cége és azt sem tudjuk, hogy 1998 előtt pályáztak-e.

A Martonyi János vezette Külügyminisztérium és az St. Plusz Kft. 2000. október 14-én - a minisztériumi sajtóosztály [origo]-hoz eljutatott tájékoztatása szerint - megállapodásban rögzítette, hogy az EU-csatlakozásról 24 részes műsorsorozatot készít a cég, amelyet a Nap-kelte ad majd le. Négy alkalommal kaptak támogatást 2000. decembere és 2001. júniusa között, összesen 5,25 millió forint értékben. "Nem emlékszem erre" - közölte Martonyi az [origo]-val. Gyárfás pedig így reagált: "Göncz Kingától például nem is kaptunk".

A Deutsch Tamás vezette Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) ennél jóval nagyobb összegben ítélt meg támogatást, valamint adott megrendelést Gyárfás médiavállalkozásának 2000 eleje és a 2002-es kormányváltás között. A Légy szép mindhalálig című műsor két alkalommal is kapott támogatást: egyszer 8,4 milliót, egyszer pedig 9,375 milliót az önkormányzati tárca sport szakállamtitkárságának tájékoztatása szerint. Az Olimpia Magyarországon című műsor egyszer 9,375 milliót, a Sportriporter kerestetik című vetélkedő pedig 6,25 millió támogatást nyert. A választások előtti esztendőben még a Sport 2001 Évkönyvből is rendelt a tárca a cégtől 996 ezer forintért.

Kampányidőszakban sűrűsödő támogatások

Az országgyűlési választás évének első felében, azaz a legaktívabb kampányidőszakban darabra nem, összegét tekintve azonban jóval több pénzt nyert el az St. Plusz Kft.. A cég ekkor a következő dolgokra nyert állami támogatást: a Légy szép kismama című műsor, a Héreklész-program megjelenése a Sport Plusz újságban és a Trónkövetelők című műsorban, de utóbbi műsort ettől függetlenül is támogatták. Az ISM-jogutód Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) sport szakállamtitkárságától kapott adatok szerint csak 2002 első felében 33,75 millió forintot kapott a cég. Megkérdeztük volna minderről a jelenleg Orbán kabinetfőnökeként tevékenykedő, a sportügyeket akkor irányító Deutsch Tamást, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

A Fidesz-kormány alatt a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) - a tárca által kiadott információk szerint - a megállapodások a 2002-es választásokat megelőző fél évre koncentrálódtak. 2000 januárja és 2001 októbere között a tárca [origo]-hoz eljutatott információi szerint semmilyen támogatást nem kapott a cég a HM-től, aztán pár hónap alatt több együttműködés is létrejött. A koalíciós partner kisgazdák által delegált, Szabó János vezette minisztérium megbízási szerződés keretében, hat részben, bruttó 10,5 milliót fizetett "a tárca NATO-csatlakozásból adódó feladatainak bemutatására".