Munkagéppel ütközött egy busz Sopronnál

Vágólapra másolva!
Összeütközött és árokba csúszott egy helyi járatú busz meg egy munkagép csütörtökön Sopron közelében. A sérülteket kórházba szállították. A rendőrség vizsgálatot indított a felelősség megállapítására.
Vágólapra másolva!

Egy utas súlyos fejsérülést, hét másik pedig horzsolásokat, zúzódásokat szenvedett, amikor egy helyi járatú autóbusz összeütközött egy munkagéppel Sopron és Balf között, a Fertő parki úton csütörtökön - tájékoztatta Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány az MTI-t.

Az ütközés következtében mindkét jármű árokba csúszott - mondta el Kovács József őrnagy, helyszínen lévő baleseti parancsnok. A buszban 60-an utaztak, zömmel diákok. A sérülteket kórházba szállították. Az őrnagy tájékoztatása szerint az autóbuszban a becsült kár félmillió forint lehet, a munkagép látszatra nem károsodott. Az utat a műszaki mentés idejére lezárták, a rendőrség a forgalmat eltereli. A felelősség megállapítására szakértőket vonnak be a vizsgálatba - mondta Kovács József őrnagy.