Rosszul felvett leletek miatt nincs áttörés a Zsanett-ügyben

Vágólapra másolva!
Hiába fordult az ügyészség az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz, a magas szintű testület sem tudott végleg megoldást találni arra, hogy a Zsanett-ügy ellentmondásos orvosszakértői véleményeinek megállapításai közül melyik, mennyire mérvadó. Az egyik gyanúsított rendőr ügyvédje szerint semmivel nem jutottak előbbre, hiszen a szakértői tanács nem találta bizonyíthatónak, hogy a közösülés megtörtént, de ezt kizárni sem tudta. E. Zsanett ügyvédje viszont úgy látja, hogy a védelem számára kedvező ez a legfrissebb szakvélemény, mert kimondja, hogy a sérülések keletkezhettek úgy, ahogy azt a lány állítja.
Vágólapra másolva!

Nem tudott egyértelműen dönteni az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) a Zsanett-ügy orvosszakértői kérdéseiben, a testületnek nem sikerült feloldania az eddig elkészült szakvélemények közötti ellentmondásokat - állítja a lány megerőszakolásával gyanúsított egyik rendőr ügyvédje, aki a többi védővel együtt szerdán ismerhette meg a tanács állásfoglalását. "Semmivel nem jutottunk előrébb, így nem lehet véglegesen eldönteni az ügyet" - mondta az [origo]-nak Somfainé Vajda Ágnes.

Somfainé szerint sokat vártak a testület eljárásától, amelyet az ügyészség kezdeményezett, mert számos, egymásnak jelentősen ellentmondó orvosi szakvélemény készült az eddigi nyomozás során. Az egyik kérdés, amelyben jelentősen eltérő eredményre jutottak az orvosszakértők, hogy a lány sérülései a kérdéses éjszakán, május 4-én, vagy pedig már ezt megelőzően keletkeztek.

Somfainé Vajda Ágnes szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács erre sem tudott egyértelmű választ adni, annyira rossz és hiányos az ambuláns lap, amelyet E. Zsanett sérüléseiről közvetlenül a történtek után készítettek. Ezen azt rögzítették, hogy a lány testén olyan színű zúzódások vannak, ami alapján végül is nem lehet megmondani a keletkezésük idejét. Szerinte a legfrissebb szakvélemény végkövetkeztetése az, hogy a közösülés megtörténte nem bizonyítható, de nem is zárható ki.

Tuza Péter viszont azt mondta az [origo]-nak: habár a tudományos tanács sem tudott az időpontra vonatkozóan kategorikus választ adni, de számukra kedvező megállapítások szerepelnek a szakvéleményben. Fel lehet tenni a szekrény tetejére azt a korábbi szakvéleményt, amely kizárta, hogy a sérülések az erőszak éjszakáján keletkeztek, hiszen a szakértői testület most kimondta, hogy a szakszerűtlenül felvett vizsgálati lelet miatt nem lehet megállapítani az időpontot - jelentette ki. Ez pedig azt jelenti, hogy nem zárható ki egyértelműen a lány verziója.

A nőgyógyász szerint a lány combján világoskék-sárgás foltok voltak, ezt azonban orvosilag az igazságügyi szakértők értelmezhetetlennek találták, ennek alapján nem tudtak keletkezési időpontot meghatározni. "Azt viszont kimondták, hogy a lány lábának elülső felszínén található vérömlenyek közepes vagy kisebb erővel történő megragadástól keletkezhettek, amely valószínűleg hátulról történt" - idézett a szakvéleményből Tuza. Vagyis pontosan olyan módon, ahogy ügyfelem leírta az erőszakot - jelentette ki az ügyvéd.

Korábban Morvai Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az ETT szakvéleményének célja az ellentmondások feloldása, de ez is csak egy bizonyíték a többi mellett, és - amíg a nyomozás nem zárult le - további indítványokat lehet tenni erre vonatkozóan. Jelenleg is folyamatban van E. Zsanett póthajának a nyomszakértői vizsgálata, de információink szerint október 20-ig ez is lezárul.

E. Zsanett azt állítja, az öt rendőr május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. Mindannyian a Rebisz kötelékébe tartoztak, az eset után szolgálati viszonyukat felfüggesztették. Ez az ügy, más rendőrségi botrányokkal együtt, hozzájárult a rendőrség vezetésének lecseréléséhez.