Térkép készült a térfigyelő kamerákról

Vágólapra másolva!
Mostantól bárki megtudhatja, a főváros mely pontjain figyelik az utcán kamerák: elkészült az első online térkép, amely rögzíti a Budapesten található, több mint háromszáz térfigyelő pontos elhelyezkedését. A jogvédők több évig pereskedtek, hogy a BRFK nyilvánossá tegye a kamerák adatait, mert a rendőrök kitartottak amellett, hogy ez veszélyes a közbiztonságra, hiszen a bűnözők így előre tudni fogják, hol lehet ráfázni egy kocsifeltörésre.
Vágólapra másolva!

Elkészült az első online térkép a budapesti térfigyelő kamerákról - közölte szerdán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely két és fél éves pereskedéssel érte el, hogy nyilvánossá tegyék a fővárosi közterületi kamerák adatait. A jogvédő szervezet szerint az állampolgárokat megfelelőképpen tájékoztatni kell arról, hol és hogyan figyelik meg őket, a rendőrség a bűncselekmények megelőzése és a közbiztonság érdekében ezeket nem akarta közzé tenni.

Idén tavasszal a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a BRFK köteles megadni a jelenleg működő több mint 600 térfigyelő kamera elhelyezkedését, amelyből háromszáznál valamivel több már felkerült a www.geospace.hu oldalra. "Azonban ahhoz, hogy teljes legyen a kép, a budapestiek segítségét is kérjük. Jelöljék meg a térképen, hogy az utcákon hol láttak térfigyelő kamerákat, készítsenek róluk fényképeket és tegyék fel a térképre" - olvasható a jogvédő szervezet közleményében.

A TASZ szerint egyes kerületekben - a XIII. és X. kerületben - törvénysértő módon nem a rendőrség üzemelteti a térfigyelő rendszert, ezért az ott működő kamerákról nincsenek adatok. A szervezet mindkét kerület ellen pert indított, ezeket első fokon meg is nyerték.

A jogvédők arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarországon soha nem került nyilvánosságra olyan hatástanulmány, amely azt vizsgálta volna, hogy a közbiztonságot mennyiben javítják a kamerák és létezik-e olyan megoldás, amely kevésbé gázol bele a polgárok magánszférájába.

A térfigyelés rendkívül drága, például Zuglóban 68 kamera felszerelése 160 millió forintba került 2006-ban, a működtetése pedig sok tízmillió forint évente - tette hozzá a TASZ.