Zöldórákra vágynak hülyeségek helyett a diákok

Vágólapra másolva!
Hiába örülnének neki a diákok, az oktatási tárca ellenkezése miatt semmi esély arra, hogy önálló tantárggyá váljon a környezetvédelem. Az ötletet mindenféle részlet nélkül Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter vetette fel. Az oktatási minisztérium szerint bőven elég, ha a biológia, a kémia és a fizika keretein belül oktatják a zöld gondolatokat. Ráadásul a kifejezetten ökotudatos nevelésre jelenleg is van lehetőség: évek óta működnek az úgynevezett ökoiskolák, ahol a környezet-tudatosságnak a tananyagban és az iskolai működtetésben is érvényesülnie kell.
Vágólapra másolva!

"Rengeteg felesleges hülyeséget tanulunk, tényleg jobb lenne valami hasznos, mint például a környezetvédelem" - mondta egy fővárosi középiskolás diák azzal kapcsolatban, hogy Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szeptember végén azt vette fel, hogy környezetvélelem önálló tantárgyként is megjelenthetne az oktatásban.

A fizika rovására

A miniszter ötletét kivétel nélkül valamennyi általunk megkérdezett diák támogatta. "Ha több lenne az óraszám, az se lenne gond, csak ne délután legyen meg nulladik órában" - magyarázta egy 14 év körüli lány, aki szerint a legjobb az lenne, ha az új tantárgy a fizika és a földrajzórák számát faragná le. Hasonlóan érvelt egy érettségire készülő fiú is, aki szerint borzalmas lenne, ha plusz órákkal járna a tervezett környezetvédelem óra. "Érettségi előtt minden óra személyes sértés, ami nem matek, magyar vagy töri" - fűzte hozzá a srác, aki szerint a nevelésre még fogékonyabb alsóbb korosztályokban viszont be kéne vezetni a tantárgyat.

A belvárosi gimnázium diákjai szerint azért lenne szükség az ökoórákra, mert hiába vannak az érettségi követelmények között környezetvédelmi tárgyú kérdések - tavalyi érettségin volt ilyen témájú szövegértési kérdés -, ennek ellenére a tanárok ezekről alig beszélnek. "Igaz, hogy mostanában divatos dolog a környezetvédelem, de a divathullámot ki lehetne használni"- vetette fel az [origo]-nak nyilatkozó egyik iskolás lány. A 17 év körüli diák szerint az óra keretében praktikus dolgokat kéne csinálni, például ki lehetne számolni, hogy kinek, mekkora az ökológia lábnyoma, vagyis azt, hogy az életmódjával mekkora darabkát pusztít el a természetből. "Ha valakinek túl nagy a lábnyoma, azt rá kell szoktatni, hogy ne kétoldalanként írjon a füzetébe" - hozott fel egy példát.

Tárcaközi vita

A tervről szerettünk volna többet hallani, de a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nem tudott konkrétumokat mondani. Nem tudtak válaszolni többek között arra sem, hogy mely évfolyamokon és milyen anyaggal lenne szükség az új tantárgyra. A tárca annyit mondott, hogy a héten kezdik el a szakmai egyeztetést az Oktatási és Kulturális Minisztériummal. Az oktatási tárca az [origo] megkeresésére viszont azt mondta: nincs sok esély arra, hogy a környezetvédelem önálló tantárgy legyen.

Az oktatási minisztérium szerint az egyes iskolák eltérő pedagógiai célokat tűznek ki, a környezetvédelmi kérdéseket így inkább a különböző tantárgyak - kémia, biológia, földrajz - keretében oktatják. A nemzeti alaptanterv (Nat) pedig pontosan meghatározza, hogy az egyes évfolyamokon, milyen környezetvédelemmel kapcsolatos készségeket kell elsajátítani. Az 5.-6. évfolyamon például az ember által okozott környezetkárosító folyamatokat, a 7.-8. évfolyamon a káros hatások csökkentésre tett erőfeszítéseket kell megismerni. A 9.-12. évfolyamon pedig a diákoknak el kell jutniuk arra a szintre, hogy felmerjék, ütközhetnek-e a gazdasági és a társadalmi érdekek.

Mikor éri meg?

Akkor lehet jó ötlet, ha feloldják azokat az érdeksérelmeket, amiket egy új tartárgy bevezetése okozhat - fogalmazott az [origo]-nak Schróth Ágnes, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola igazgató-helyettese. A tanár szerint az érettségi előtt álló diákok csak az érettségi tantárgyakba hajlandók energiát fektetni, annak ellenére, hogy náluk lehetne legjobban összefogni a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteket. A tantárgyat talán az általános iskolákban lehetne a legkönnyebben bevezetni, ott ugyanis szabadabban lehet gazdálkodni az idővel és a tananyaggal - mondta Schróth, aki szerint feszültséget okozna az is, ha más tantárgyak óraszámának kárára vezetnék be az ökoórákat.

Meg kéne fontolni azt is, hogy minden iskolában kötelező lenne-e a tantárgy - mondta a pedagógus, aki szerint több iskola már jelenleg is komoly eredményeket ért el a környezeti nevelés területén. A Trefort Ágoston Gyakorlóiskola például Persányi Miklós minisztersége alatt részt vett abban a programban, amelyben három iskola, 10 hónap alatt, 8 százalékkal faragta le az intézmény szén-dioxid-kibocsátását. A hatosztályos gimnázium 9. évfolyamán kötelező a nomádtábor, évek óta van ökótábor, rendszeresen szervezik meg különböző hulladékok begyűjtését. Schróth szerint néhány intézmény viszont egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel. A tanárnő szerint így ezekben az iskolákban mindenképpen jó lenne, ha bevezetnék a környezetvédelmi tantárgyat.

A Trefort igazgató-helyettese szerint a környezettudatos nevelésre fókuszáló ökoiskolák egy részének nem biztos, hogy előrelépés lenne, ha minden programjukat egyetlen órába kéne zsúfolniuk. Magyarországon 2004 óta működnek úgynevezett ökoiskolák: a környezetvédelmi és az oktatási tárca közös pályázatára ekkor jelentkezhettek először az intézmények. Az ökoiskolát a hagyományos oktatási intézménytől az különbözteti meg, hogy a környezet-tudatosságnak a tananyagban és az iskolai működtetésben is érvényesülnie kell. Idén, az ezzel kapcsolatos pályázatot novemberben írja ki az oktatási tárca.