Megrongálták a MÁV utasliftjét a Nyugati pályaudvaron

Vágólapra másolva!
A budapesti Nyugati pályaudvaron kedden valaki vagy valakik lábbal berúgták a felvonó panorámaüvegét. A kár azonfelül, hogy az utasok a javításig nem használhatják a felvonót, meghaladja a 300 ezer forintot. A vasúttársaság feljelentést tett az ügyben.
Vágólapra másolva!

A MÁV műszaki szakemberei soron kívül intézkedtek a lift helyreállíttatásáról annak érdekében, hogy az mielőbb ismét forgalomba állhasson. A mintegy 2,8 millió forint értékű felújítást követően néhány napja átadott lift - újbóli helyreállításáig - biztonsági okokból nem szállíthat utasokat.

A vasúttársaság a múlt csütörtökön adta át az utazóközönségnek a Nyugati pályaudvaron az aluljáró és a peronszint között közlekedő liftet. A Nyugati pályaudvar 3. vágányával szemben (a Váci út felőli oldal) található felvonó átadására a MÁV esélyegyenlőségi programjának részeként került sor.

A MÁV ingatlanjaiban a vandálok éves szinten mintegy 200 millió forint értékű kárt okoznak.