Gyanúsítottat találtak a megvert Révész ügyében

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki a BRFK egyik főtörzsőrmesterét a Központi Nyomozó Főügyészség - írja a Magyar Nemzet. A rendőrtisztet Révész Máriusz fideszes képviselő tavaly október 23-i megveretésével kapcsolatban bűnsegédlettel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűnsegédletével gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) egyik tisztjét. A főtörzsőrmestert a Magyar Nemzet információi szerint szerdán gyanúsítottként hallgatták ki Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő tavalyi megveretésével kapcsolatban.

Keresztes Imre, a nyomozó főügyészség vezetője a lapnak elmondta, hogy a gyanúsított nem vett részt a politikus bántalmazásában, de a gyanú szerint szemlélője volt annak, jelenléte pedig "szándékerősítőnek" minősül. A Révész Máriuszt megverő rendőröket eddig nem sikerült megtalálni, mert gyakorlóruhájukon nem viseltek azonosító számot: a tiszt személyazonosságát is csak azért tudták megállapítani, mert ő a többiekkel ellentétben számmal ellátott egyenruhában volt.

Révész Máriuszt 2006. október 23-án többszörös rendőri sorfalon belül, 50-100 rendőr gyűrűjében verték meg - emlékeztet a lap. Az ügyben gyanúsított rendőrtiszt az ügyészség tájékoztatása szerint a meghallgatáson érdemi védekezést terjesztett elő, amely további személyek gyanúsítására ad alapot.