Előzetesben a Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
A Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Városi Bíróság: az egykori országgyűlési képviselő és személyi titkára után Zuschlag megyei közgyűlési frakciótársa, Katus Ferenc is rács mögé került. Közben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is tanúként hallgatták ki az ügyben.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön elrendelte a bíróság Katus Ferenc előzetes letartóztatását. A politikust, aki Zuschlag Jánossal együtt az MSZP Bács-Kiskun megyei közgyűlési frakciójának tagja volt, társaihoz hasonlóan jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség.

A bíróság alaposnak ítélte az ügyészség indítványát, mely szerint tartani lehet a gyanúsított elrejtőzésétől, elszökésétől, mivel a bűnszövetségben elkövetett csalásra kiszabható büntetés felső határa tizenhat év - tudatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Katus Ferenc a meghallgatása során nem tett vallomást, a döntés ellen pedig fellebbezést jelentett be. Erre tekintettel az ügyben napokon belül másodfokon dönt a Csongrád Megyei Bíróság - közölte Cseh Attila.

A Szegedi Városi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásban a gyanúsítottat - közölte a bírósági szóvivő. Korábban, szeptember 21-én Zuschlag Jánost, majd egy héttel később Zuschlag személyi titkárát, Lados Istvánt is letartóztatták már. A gyanú szerint mindannyian különösen nagy kárt okozó csalást követtek el alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználásával.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult. Még 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt vizsgálódott. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Mesterházy Attilát is kihallgatták

Közben csütörtökön Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is meghallgatta a Zuschlag-ügyben a Kecskeméti Városi Ügyészség. Mesterházy 2003-ban, az akkor még a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot vezető Gyurcsány Ferenc miniszter mellett politikai államtitkárként tevékenykedett.

"A Zuschlag-ügyben tanúként meghallgatott Mesterházy Attilát az alapítványi támogatások elbírálási rendjéről kérdezte az ügyészség" - mondta Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. "A tanú részletes vallomást tett, hiszen nem tagadhatja meg a vallomástételt" - tette hozzá.

Az eljárás precíz és korrekt volt - mondta a meghallgatásról Mesterházy, hozzátéve: az ügyészség által feltett minden kérdésre kimerítő választ adott. A frakcióvezető-helyettes az MTI érdeklődésére kifejtette: az ügyészség munkájának elősegítése és az igazság kiderítése érdekében nem hozza nyilvánosságra vallomását. Mint mondta, az ügy nemsokára bírói szakba kerül, akkor pedig minden tanúvallomás nyilvános lesz. Kérdésre válaszolva elmondta: nem kért saját példányt vallomásából a mintegy egy órán át tartó meghallgatás után.