Az SZDSZ nem akar főállású képviselőket

Vágólapra másolva!
Nem támogatjuk, hogy a parlamenti képviselők kizárólag parlamenti képviselők legyenek - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. A főállású parlamenti képviselőség visszaállítására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett javaslatot. Néhány hónappal ezelőtt még Gusztos Péter szabad demokrata képviselő tett a kormányfőjéhez hasonló javaslatot.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc hétfőn ismertette hétpontos javaslatát a közélet megtisztítása érdekében. Ezek között volt a főállású parlamenti képviselőség intézményének visszaállítása, mert szerinte a képviselők feladatai nem végezhetők el félállásban. A miniszterelnök azt javasolta, hogy a következő parlamenti ciklustól önkormányzati vezetők, polgármesterek, gazdasági társaságok vezetői ne lehessenek a parlament tagjai.

"Azt mi nem támogatjuk, hogy a parlamenti képviselők kizárólag parlamenti képviselők legyenek" - közölte Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTV reggeli műsorában, a Nap-Keltében. "Ugyanakkor azt magunk kezdeményeztük, hogy a parlamenti képviselők jelenlegi összeférhetetlenségét tágítsuk a jelenleginél szélesebbre" - tette hozzá Horn. Ebben az ügyben egyeztetést kezdeményeztek az öt parlamenti párt frakcióvezetőjével. " Ott el kell dönteni, hogy mit értünk ezeken a szavakon" - fogalmazott.

Idén januárban az SZDSZ képviselője, Gusztos Péter egy, Horn mostani nyilatkozatával ellentétes, a kormányfő javaslatához hasonló törvénytervezetet nyújtott be. Azt javasolta, hogy a parlamenti képviselői szék legyen összeférhetetlen az önkormányzati posztokkal, illetve az állami-, önkormányzati tulajdopnú cégekben betöltött tisztségekkel. Májusban pedig a szintén szabad demokrata Hankó Faragó Miklós javasolta azt, hogy a parlamenti és az önkormányzati képviselők ne vállalhassanak tisztséget a köztulajdonban lévő cégek felügyelőbizottságaiban, mert szerinte ezek a posztok csak jövedelemkiegészítésként szolgálnak.

"Kell a költségtérítés"

Gyurcsány Ferenc azt javasolta hétfőn, hogy tegyék átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé a képviselői jövedelmeket. Hangsúlyozta, a képviselők jövedelme nem magas, ezért annak csökkentése indokolatlan. Álláspontja szerint nem érdeke Magyarországnak, hogy törvényhozói kevésbé legyenek megbecsülve, mint egy átlagos nagyvállalati középvezető, vagy államigazgatási tisztviselő. Az viszont igenis megkövetelhető, hogy a mostani jövedelmi szint alapvető megőrzésével változtassanak a fizetés és a költségtérítés arányain, úgy, hogy utóbbival elszámoljanak a politikusok - mondta Gyurcsány Ferenc.

Minderre Horn Gábor úgy reagált: vannak a képviselői munkával járó költségeknek olyan elemei, amelyek nem oldhatóak meg bér formájában. "Egyben kell az asztalra tenni a dolgokat, újragondolható az alapjövedelem, de nem szüntethető meg a költségtérítés" - hangsúlyozta. Jogos elvárás ugyanakkor a magyar társadalomtól, hogy ezen a területen tiszta helyzet legyen - tette hozzá.