Leszakadt hintaállvány okozta egy fiú halálát

Vágólapra másolva!
Hintaállvány okozta egy kisgyermek halálát Szigetszentmiklóson. Egy családi ház udvarán eddig ismeretlen okból leszakadt a hintát tartó szerkezet, és ráesett az alatta lévő gyermekre, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott mentők nem tudtak rajta segíteni.
Vágólapra másolva!

A kertes házba hétfő kora délután átment játszani a szomszédból a hatéves kisfiú, és ekkor érte a halálos baleset. A hinta állványa úgy dőlt rá, hogy az alatta álló gyermek már nem tudott félreugrani.

A háziak azonnal riasztották a mentőket, ám a gyermek a fején olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette - közölte Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A szigetszentmiklósi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.