Szerethető bemondóhangra utazott a BKV

Vágólapra másolva!
Nyugodtan, szép hanglejtéssel, profi hangsúlyozással kell megszólalnia a BKV-hangnak, amely a főváros minden egyes járatán megmondja az utasoknak, milyen megálló következik, és arra is felszólít: "szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak". A közlekedési vállalat már meg is találta bemondóját egy rádiós személyében, aki egyes járműveken már korábban debütált, és az utasok állítólag szerették tőle hallani, hol kell átszállniuk.
Vágólapra másolva!

A jövőben ugyanaz az egy hang tájékoztatja a BKV utasait arról, melyik megálló következik és milyen átszállási lehetőségek vannak. Eddig több hangot kellett megszoknia az utazóközönségnek, voltak átmeneti időszakok is - nemrég a sajtószóvivőjük, Kiricsi Karola ugrott be bemondónak -, de nemsokára már csak - a néhány járaton eddig is hallható - Tarcsa Zsuzsára számít a közlekedési társaság.

Tarcsa Zsuzsa a Magyar Rádiónál dolgozik, a BKV-val kötött egyéves keretszerződés szerint a jövőben ő látja el a hangos utastájékoztatás feladatát - mondta az [origo]-nak Kiricsi Karola. Azért ez a megoldás a leghatékonyabb, mert ez alatt az idő alatt minden változást - például megállók, átszállóhelyek módosítását - újra fel kell mondani. A hang gazdájának díjazása is ettől, a munka mennyiségétől függ.

Fokozatosan cserélik le az eddigi többféle hangot, már folynak is a felvételek egy stúdióban, de azért telik több időbe a váltás, mert az összes járaton minden szükséges szöveget be kell táplálni - számolt be a szóvivő. Kiricsi Karola szerint azért döntöttek a rádiós hangja mellett, mert az utasok úgy tűnik, szerették, legalábbis ez derült ki a hozzájuk érkező visszajelzésekből. Kérdésünkre elmondta: a jó BKV-hangnak nyugodtan, szép kiejtéssel kell az utasokhoz beszélnie, és célszerűbb, ha profi. "Az utasok ugyanazzal a hanggal találkozhatnak nap mint nap, megszokhatják, megszerethetik" - tette hozzá.