Tilos a cigi a hódmezővásárhelyi játszótereken

Vágólapra másolva!
Október elsejétől tilos lesz a dohányzás a hódmezővásárhelyi játszótereken - döntött a település közgyűlése. Az önkormányzati cégeknél és intézményeknél már bevezették a dohányfüstmentességet, a cigiző dolgozóknak pedig felajánlották, hogy befizetik őket leszoktató programra.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés döntése értelmében a játszótereken való dohányzás október 1-jétől szabálysértésnek minősül Hódmezővásárhelyen - ismertette a határozatot Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense. A döntés szerint különösen indokolt a dohányzás kitiltása a játszóterekről, mivel egyrészt veszélyezteti az ott játszó gyermekek egészségét, másrészt pedig helytelen és egészségtelen viselkedésmintával szolgál - tette hozzá a sajtóreferens.

Az önkormányzati intézményeknél és cégeknél már korábban döntöttek arról, hogy munkahelyük szeptember 1-jétől dohányfüstmentessé válik. A 35 intézménynél és cégnél ez összesen 3500 munkavállalót érint. Az önkormányzat egyúttal felajánlotta, hogy valamennyi dohányzó munkatárs ingyenes többletjutatásként részt vehet leszoktató programon.

Lázár János polgármester emellett augusztus elején levélben fordult minden hódmezővásárhelyi munkáltatóhoz, hogy a munkavállalókkal egyeztetve, minél hatékonyabb védelmük érdekében szorítsák ki a dohányfüstöt intézményeikből. A kezdeményezésre elsőként a Magyar Posta reagált, és így a hódmezővásárhelyi postahivatalok már dohányfüstmentes munkahelyek - tudatta Göbl Vilmos.