Medián: Nőtt az MSZP támogatottsága

Vágólapra másolva!
A Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált - derül ki a Medián szeptember elején, a Heti Világgazdaság megrendelésére végzett közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Bár a választópolgárok aktivitása továbbra is meglehetősen alacsony - 47 százalékuk mondja biztosra, hogy elmenne szavazni -, a pártpreferencia nélküliek aránya jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban.

A változás nyertese az MSZP: a teljes szavazókorú népességben két hónap alatt 21-ről 25 százalékra nőtt a támogatottsága, ebben a körben szeptemberben a Fidesz 39 százalékon, az MDF 4, az SZDSZ 3, a Jobbik egy százalékon áll.

A választani tudó szavazók között a Fidesz vezet 53 százalékkal, az MSZP 34, az MDF 5, az SZDSZ 4, a Jobbik egy százalékot kapott.

Ahogy március óta minden hónapban, szeptember elején is az egészségügyi reform volt a legfontosabb téma a közvélemény számára, de a Magyar Gárda megalakulását is hasonló figyelemmel követték a választók - főleg a kormánypártiak -, derül ki a felmérésből, amelyet a HVG honlapján ismertetnek.

Ennek tulajdonítható, hogy az MSZP szimpatizánsai a Fidesz támogatóinál nagyobb arányban mondták, hogy biztosan elmennének szavazni. Így a választani tudó "biztos" szavazók körében mérséklődött a Fidesz előnye.

A megnövekedett médiafigyelem is hozzájárulhatott, hogy a Jobbik támogatottsága értékelhetővé vált. Eddig a teljes népességen belül még kerekítve sem érte el az 1 százalékot, így az "egyéb pártok" rovatban szerepelt.

A felmérés szerint az általános közhangulat továbbra is meglehetősen pesszimista - 70 százalék fölött van azoknak az aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok -, és a gazdasági várakozások sem javultak.

Augusztus eleje óta viszont szinte minden vezető politikus népszerűsége növekedett - derül ki a közvélemény-kutatásból, amit teljes egészében a hetilap csütörtökön megjelenő száma közöl.