Öt évet kapott a verekedős kecskeméti strici

Vágólapra másolva!
Öt év börtönt kapott az a kecskeméti férfi, aki öt fiatalkorú lányt tartott fogva és kényszerített prostitúcióra még 2001-ben. A férfi a pénzért vett lányokat gyakran meg is verte.
Vágólapra másolva!

Fiatal nőket tartott fogva Kecskeméten és kényszerített prostitúcióra az a 47 éves férfi, akit emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. Kozák György az ítélet szerint összesen öt fiatal nőt tartott fogva, közülük néhényat pénzért vett másoktól, és többüket bántalmazta.

2001 novemberében egy ismerősétől - meg nem állapítható összegért - megvett egy kiskunhalasi lányt, hogy külföldre vigye bártáncosnőnek. A nőt egy általa bérelt kecskeméti házba vitte, majd megtiltotta neki, hogy az épületet egyedül elhagyja. Amikor ennek ellenére a sértett megpróbált megszökni, a férfi megütötte. Végül a lánynak november végén sikerült a kecskeméti lakásból elszöknie.

Kozák egy másik, keszthelyi lányt is vásárolt legalább 100 ezer forintért. A sértettet - annak beleegyezésével - szintén a kecskeméti házba vitte, ahol közölte vele: felügyelet mellett ki kell állnia Kecskemét külterületén az út mellé, ahol pénzért közösülnie, illetve fajtalankodnia kell. Az így keresett pénzt - naponta általában 15-20 ezer forintot - át kellett adnia a vádlottnak. Ezt a tevékenységet a lány 2001. december 30-ig, a férfi őrizetbe vételéig folytatta. A vádlott egy szolnoki fiatalkorú lánnyal is hasonlóan járt el: neki azt ígérte, munkát szerez. Kozák György őt is a kecskeméti házba vitte, majd prostitúcióra kényszerítette. A lány szintén a vádlott őrizetbe vételekor szabadult fogságából.

Az ügyet egy kevermesi lánynak az esete indította el, akit 2001. december 13-án egy társával együtt vásárolt meg fejenként 250 ezer forintért Kozák. Őket is prostitúcióra kényszerítette, egyiküknek megszabta, hogy napi 30 ezer forintot kell megkeresnie. Ezt a lány három alkalommal nem tudta teljesíteni, ezért a férfi megverte. A lány 2001. december 27-én a Külső-Szegedi útról megszökött, majd a rendőrségen feljelentést tett.

A bíróság a férfi két társát - akik a kevermesi lányokat adták el neki - szintén emberkereskedelem büntettében mondta ki bűnösnek. Zsákai Zoltánt és Zsákai Gábort egyaránt jogerősen egy év nyolc hónap szabadságvesztéssel sújtotta.