Csak az egyik magzatát távolították el egy ikreket váró nőnek

Vágólapra másolva!
Abortuszra feküdt be egy fővárosi kórházba egy nő, aki ikreket várt. Az orvosok azonban csak az egyik magzatot távolították el, majd hazaengedték. A rendőrség kedden foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomozást indított.
Vágólapra másolva!

Nyomozást indított a rendőrség, miután egy nőnél az ikerterhességének megszakításakor csak az egyik magzatot távolították el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Bartha László kedden. A nőt augusztus 23-ára idézték be az egyik fővárosi kórházba a terhességmegszakításra. A beavatkozás utáni napon, az otthonában a másik magzattal elvetélt, ekkor szállították újból kórházba.

Jelenleg az igazságügyi szakértő véleményére és a kórháztól kért adatokra várunk - tette hozzá a szóvivő. A BRFK VI. kerületi rendőrkapitánysága foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, ismeretlen tettes ellen.