Már öten vannak kórházban ételmérgezés gyanújával

Vágólapra másolva!
Ötre emelkedett az ételmérgezés gyanúja miatt kezelt betegek száma. Jelenleg három felnőttet és két gyermeket kezelnek a fertőző osztályon a kiskundorozsmai feltételezett ételmérgezés miatt - köztük egy 92 éves asszonyt és egy 10 hónapos csecsemőt - tájékoztatta az ÁNTSZ és a szegedi gyermekkórház vasárnap az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Ötre emelkedett az ételmérgezés gyanúja miatt kezelt betegek száma, akiket Kiskundorozsmáról szállítottak kórházba. A szegedi gyermekkórház főorvosa, Rózsa Mária azt közölte a távirati irodával, hogy a 10 hónapos csecsemőt szombaton este vitték be a kórházba. Elmondta: a fertőző osztályon fekvő négy gyermek közül kettőt - egy ötéves kisfiút és egy hároméves gyermeket édesanyjuk saját felelősségére vasárnap hazavitt.

Az egyik kiskundorozsmai étteremben főzött palóclevesből és grízes tésztából pénteken 150-en fogyasztottak - mondta közölte Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ Dél-Alföldi Regionális Igazgatósága járványügyi osztályának vezetője. Hozzátette, közülük a hatóság munkatársai kilencven embert már felkerestek; többségük hasmenésre, hányásra és hasgörcsre panaszkodott, de orvoshoz nem fordultak. Volt közöttük, aki semmilyen tünetet nem tapasztalt, továbbá aki felkereste az ügyeletet, de egy injekció után hazament.

Tombácz azt mondta, több érintettet már nem keresnek fel, mert úgy tűnik, hogy a "hullám" lecsengőben van. Egyetlen asszony jelezte, hogy erős hasmenése van; felhívták a figyelmét, hogy a tünetek erősödése esetén forduljon orvoshoz.

A vendéglőben korábban hétvégén is főztek a szociálisan rászorulóknak, akik ezúttal a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ szociális munkásaitól kaptak hideg élelmiszert. Az ételosztáskor is kikérdezték az embereket, de más már nem jelezte, hogy panasza lenne - ismertette az osztályvezető.