Sok gyorshajtót csíptek el a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Rendőrök, polgárőrök és határőrök is részt vettek a hosszú hétvégére időzített ellenőrzés-sorozatban, amelynek köszönhetően több mind száz szabálytalankodót füleltek le. Egy körözött személyt is sikerült elfogni.
Vágólapra másolva!

Több mint száz gyorshajtóval szemben intézkedtek a rendőrök a hosszú hétvégén tartott, összehangolt balatoni akcióban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bíró Gábor. Hatvanegy gyorshajtóval szemben 412 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, további 44, a sebességhatárokat jelentős mértékben túllépő gépkocsivezető ellen pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek a járőrök - számolt be a szóvivő.

Hozzátette, az ellenőrzés során elfogtak egy körözés alatt álló személyt, és három ittas vezető is fennakadt a rendőrök hálóján. Két vezetőnek érvénytelen volt a forgalmi engedélye, ezeket bevonták, és több mint egy tucat más szabálysértés miatt is eljárás indult. A hosszú hétvégén zajló közlekedési-, közbiztonsági, illetve bűnügyi ellenőrzésben a félszáz rendőr mellett polgárőrök és határőrök is részt vettek.