Nyomoznak Lengyel fogva tartása ügyében

Vágólapra másolva!
Vizsgálja az ügyészség, valóban jogtalanul tartották-e fogva a rendőrök Lengyel Zoltán parlamenti képviselőt, amikor bevitték a rendőrségre július elején. Ezzel kibővül a rendőrség és a politikus által teljesen másként előadott dulakodás nyomozása. Az ügyészség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Vágólapra másolva!

Egy héttel ezelőtt közölte Lengyel Zoltán ügyvédje, Futó Barnabás, hogy feljelentést tesznek, mert a rendőrség még azt követően is másfél órán át fogva tartotta a politikust, hogy kiderült róla, országgyűlési képviselő. Futó szerint az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy - a tettenérés kivételével - nem lehet őrizetbe venni és fogva tartani országgyűlési képviselőt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a fejlejentés alapján nyomozást indított ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta hétfőn Futó az MTI-t.

Lengyel Zoltán fideszes képviselő autóját július elején állította meg az I. kerület Alagút utca és a Krisztina körút sarkán három rendőr, akik igazoltatták a képviselőt. A politikusnál nem voltak papírok, ezért telefonon felhívta egyik közeli hozzátartozóját, hogy vigye a helyszínre iratait. A politikus akkor azt nyilatkozta: a rendőrök ezután kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, a földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A rendőrség szerint ugyanakkor Lengyel megütötte az egyik rendőrt, és fenyegette is őket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség júliusban rendelte el a nyomozást Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen. A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozásával párhuzamosan a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást indított az ügyben az I. kerületi rendőrkapitány feljelentése alapján.

Lengyel időközben kilépett a Fidesz-KDNP-frakciószövetségből, amit azzal indokolt, hogy pártját meg akarja óvni az őt ért támadások hatásától. A képviselő a rendőrséggel történt afférja után azzal került a figyelem középpontjába, hogy több újság olyan képeket közölt, amelyeken állítólag ő szerepel meztelenül. Lengyel közölte, hogy pert indít a szerinte manipulált fotók miatt, de az MTI értesülése szerint saját pártjában se nézték jó szemmel, hogy napokra eltűnt a nyilvánosság elől, és még a Fidesz számára is elérhetetlennek bizonyult.