Erős államról és bizalomról beszélt Sólyom

Vágólapra másolva!
Véget kell vetni a "félelemmel való manipulációnak" - jelentette ki augusztus 20. alkalmából mondott ünnepi beszédében Sólyom László. A köztársasági elnök szerint aerős államra és bizalomra van szükség, mert az ország előtt "szent istváni nagyságrendű" feladatok állnak, amiket nem fog helyettünk megoldani sem a piac, sem az Európai Unió.
Vágólapra másolva!

"Erős piac és erős állam illik egymáshoz. Viszont a gyenge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai" - mondta székesfehérvári ünnepi beszédében Sólyom László köztársasági elnök, utalva az állam szerepéről folytatott vitákra. Az államfő szerint "nem az állam létszáma a kérdés, hanem minősége". Sólyom azt mondta, az állam feladata, hogy biztonságot, békét, rendet és igazságot teremtsen, ehhez pedig jó törvényekre van szükség, amelyeket az állam maga is betart.

A köztársasági elnök párhuzamot vont Szent István király államlapítása és Magyarország európai uniós csatlakozása közt. Hozzátette azonban, hogy "az Európai Unió nem oldja meg helyettünk a jövő kulcskérdéseit: az oktatás és a tudomány fejlesztését (...) a magyar nemzet egyben tartását, országhatároktól független egységes fejlődését." Ezek az államfő szerint "szent istváni nagyságrendű feladatok".

Sólyom László szerint az állam működéséhez mindenek előtt bizalomra van szükség. A köztársasági elnök szerint a ma tapasztalható bizalmatlanság a félelemből ered, erről pedig a rendszerváltás utáni politikai erők tehetnek, mert bevezették "a politikai riválissal szembeni félelemkeltés módszerét", vagyis a politikai ellenfelet az abszolút rosszá nagyítják fel.

Ezzel a módszerrel ugyan össze lehet tartani a saját tábort - fogalmazott az államfő -, de lerombolja a közös alapokat, mert azt sugallja, hogy az ellenfél legyőzése érdekében bármekkora ár megengedhető. Sólyom László szerint a legfontosabb feladat az lenne, hogy ennek a "félelemmel való manipulációnak" véget vessünk.