A Dunán lesz a tűzijáték biztonsági központja

Vágólapra másolva!
A Duna közepéről, egy hajóról irányítják az esetlegesen szükségessé váló biztonsági intézkedéseket augusztus 20-án este. A személyszállító hajóknak a kikötőhelyeken kell várakozniuk a tűzijáték ideje alatt. A szervezők arra kértek mindenkit, hogy esernyőt ne vigyenek magukkal a Duna-partra.
Vágólapra másolva!

A Duna közepéről, egy hajóról irányítja a tűzijátéknál felmerülő biztonsági intézkedéseket a rendőrség - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy-Juhák István, az augusztus 20-i rendezvények biztosításának parancsnoka szombaton. Beszámolt arról, hogy a hajón fogadni tudják a jelentősebb helyszíneken lévő térfigyelő kamerák képeit, illetve a hajóról is tudnak élőképet küldeni.

A budapesti főkapitány közbiztonsági helyettese azt kérte az emberektől, akik elmennek megnézni a tűzijátékot, hogy ne vigyenek magukkal esernyőt, mert az egy esetleges viharban használhatatlan, illetve hagyják otthon az értéktárgyaikat. Kitért arra: a budai alsórakpartot a Lánchíd és a Műszaki Egyetem között kordonnal lezárták, mert nem lehetett megoldani, hogy százméterenként legyen feljutási lehetőség. Egy kisebb szakaszon a pesti alsórakparton is kordont építettek, mert onnan könnyen belecsúszhatnának az emberek a Dunába. Ha ez máshol megtörténik - tette hozzá - akkor hajóval ki tudják menteni.

Nagy-Juhák István arról is beszélt, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság számára ez egy négynapos rendezvénysorozat, amelyen kétezer rendőrrel félszáz eseményt kell biztosítaniuk. A munkához a budapesti rendőrök Komárom-Esztergom megyéből is kapnak segítséget és a polgárőrök valamint a pest-megyei motoros rendőrök is részt vesznek a munkában.

Vízváry György, a Dunai Vízirendészet ezredese közölte: a tűzijáték ideje alatt a személyszállító hajók nem állhatnak a Duna közepén, a Margit híd és a Petőfi híd közötti szakaszon a kikötőhelyeken kell várakozniuk. Becslése szerint 150 hajó tud várakozni a 41 kikötőhelyen, de az előzetes információk alapján 10 teljesen üres marad. Hozzátette: a személyszállító hajóknak este fél kilencig be kell érniük a Petőfi híd és a Margit híd közötti területre, hogy a tűzijáték kezdetéig ki tudjanak kötni. Ugyanebben az időben leállítják a dunai hajóforgalmat, amit este fél tizenegykor indítanak újra.