Error háza - névötletek a kormányzati negyedhez

Vágólapra másolva!
Rögtön megmozgatta az [origo] olvasóinak fantáziáját az új kormányzati negyed nevére kiírt pályázat, felhívásunkra sorra érkeztek a javaslatok. Egyelőre túlsúlyban vannak a kormánnyal szemben kritikát kifejező ötletek, de többen történelmi vagy az új centrum környezetvédelmi jellegét kihangsúlyozó névre gondoltak.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő, hogy névadó pályázatot írnak ki a kormányzati negyedre. Az [origo] is arra biztatta olvasóit, küldjék el névjavaslataikat. Sok ötlet érkezett, többségüket a kormányzati politikával való elégedetlenség ihlette.

Javasolták például a Korruptgrund, a Robber's Quarter (Rablók Negyede), a Kakukkfészek neveket. Egy olvasónk pedig az eltelt időszak mérlege alapján az "Error Háza" elnevezést tartotta legmegfelelőbbnek, míg más legszívesebben Népnyúzó Negyedként emlegetné a centrumot. Jócskán akadtak trágár javaslatok, melyek részben Gyurcsány Ferenc kormányfő elhíresült elkúrtuk-beszédére vagy a kormánnyal szembeni mély ellenszenvre utaltak.

A köztisztviselők munkamorálját kritizáló nevek is érkeztek, ilyen például a Mihaszna Senkik, míg többen Gyurcsány Ferenchez fűződő nevet szeretnének: Ferry Village, Fleto Area. Egy olvasónk - némi áthallással - Ferenc József Kormányzati Negyedre keresztelné az új részt. Más történelmi nevet szeretne és a Batthyány Parkra gondolt, és akadt, aki a HON-KÖZ-PONT nevet adta.

Zöldek és hazafiak

A pályázat kiírói felhívták a figyelmet arra: a győztes elnevezésnek tükröznie kell, hogy az új városközpont a zöld gondolat, vagyis a környezettudatosság jegyében épül. Ennek megfelelő neveket is kitaláltak olvasóink: Zöld Polgár Tér/ Zöld Polgár Központ, az ennél tömörebb Zöld tömb, vagy a Zöld sziget. Kevésbé pozitív, de zöldnek zöld a Zöld trágya elnevezés.

Egy olvasónk részletesen is kifejtette elgondolását: "Minden valamire való magyar embernek, ha a kormányról van szó, az járhat az eszében, hogy az egy közhivatal, habár a legmagasabb, amit tiszteletben kell tartani. A Kúria vagy a Kamara utal egyféle méltóságra, és egyben magyar szavak is, amit nem kell túllicitálni. Régiók Központja - vagyis tájak központja". Latinos műveltségét bevetve számos más javaslatot is tett: Régia - királyi palota, Regnum - uralom, országlás, ehhez jönne utótagként a Magyarország, de gondolt a Pannon Regnum névre is.

Rövidítésekre is gondoltak

Szintén részletesen megindokolta egy olvasónk, miért érzi találónak a Vivaldi Negyed nevet: "Négy évszak. 1. év Tavasz (Szép tavaszunk van, nyertünk. 2. év Nyár (Most kell megmutatni, mindenki szabin van). 3. év Ősz (Tegyük el befőttet, Áfa, tb) 4. év Tél (Ulti szezon, osszunk, hogy jövőre is miénk legyen a tavasz).

Volt, aki Budapest Ékköve Központi Elrendezés-nek, vagyis rövidítve B.É.K.E. -nek hívná a kormányzat székhelyét, más hasonló módszerrel BAH II.-re gondolt, a Budapest Administration Headquarter kezdőbetűiből. Többen azt javasolták: legyen kormányzati negyed, ennél nem kell találóbb.

A pályázat két szakaszból áll, október 31-ig várják az ötleteket levélben vagy e-mailben, majd a beérkezett névjavaslatokból egy szakmai zsűri választja ki a 10 legjobbnak talált ötletet. Ezt a top 10-et utána internetes szavazásra bocsátják a kormányzati negyed saját honlapján. A szavazás 2007 végéig tart, az eredményt az építkezés megkezdésével egyidőben, a jövő év elején hirdetik ki. A negyed névadója ültetheti el az első fát a központban, amely az ő nevét fogja viselni, ráadásul kap egy környezetbarát robogót is.

Az [origo] továbbra is várja ötleteiket a kormányzati negyed nevére. Küldje el nekünk a [email protected] címre Kormányzati negyed tárggyal, vagy írja meg a cikk kommentjei között!