A Főügyészség szerint törvénytelen volt a gumilövedék

Vágólapra másolva!
A törvény előírásait semmibe véve használta a rendőrség azokat a gumilövedékeket, amelyekkel a tavaly őszi tüntetéseken többeknek is sérüléseket okozott - írta a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségnek az ORFK állásfoglalására adott válaszára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

"Az ügyészség egyetértett Bencze József főkapitánnyal abban, hogy az általa hivatkozott belügyminiszteri utasítás nem egyértelműen fogalmaz a kényszerítő eszközök használatáról, a rendőrségi törvény azonban, mint magasabb jogforrás előírja a rendszerbevételi eljárás lefolytatását - ismertette a vádhatóság álláspontját Morvai Attila szóvivő - olvasható a Magyar Hírlap pénteki számában.

A napilap szerint ezt az értelmezést osztja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium is, hiszen - mint írja a Magyar Hírlap - Petrétei József akkori tárcavezető december 6-án - használatuk után - intézkedett a lövedékek rendszerbe állításáról.

Az újság kérdésére, hogy lesznek-e következmények, Morvai Attila azt válaszolta: a rendelkezésre álló adatok alapján büntetőeljárást nem kezdeményeznek. Az országos főkapitány ebben az eljárásban legfeljebb fegyelmi eljárások megindításáról dönthet.