Szárnyashajó és motorcsónak ütközött a Dunán

Vágólapra másolva!
Meghalt annak a motorcsónaknak a vezetője, amelyik szerdán összeütközött egy szárnyashajóval. A hatóságok szerint a szárnyashajó valósággal maga alá gyűrte a csónakot, így a baleset áldozatának holttestét is csak akkor találták meg, amikor a partra vontatva sikerült szétválasztaniuk a járműveket.
Vágólapra másolva!

Szárnyashajó ütközött össze egy motorcsónakkal a Dunán szerdán délután az épülő M0-ás autóút-híd közelében - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet és a BRFK. Illés Hilda, a rendőrség sajtóügyeletese elmondta, hogy a vízi balesetben a motorcsónak vezetője életét vesztette.

A szárnyashajó eddig tisztázatlan körülmények között "ráfutott" a motorcsónakra, és azt "maga alá gyűrte" - mondta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője. A két járművet a tűzoltók csak a parton tudták szétválasztani egymástól, ekkor emelték ki a csónakból a férfi holttestét - tette hozzá. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője a helyszínről kapott információk alapján elmondta: a Bécsből Budapestre tartó szárnyashajón észlelték, hogy egy "motoros ladik" indult el a parttól, és a folyón keresztbe halad. A szárnyashajó ekkor lassított, ám már nem tudták elkerülni az ütközést.

A Közlekedésbiztonsági Szervezetnél úgy tudják, hogy a csónak korábban az M0-ás autóút építéséhez szállította a munkásokat, az ütközés idején viszoont a csónakot vezető férfi egyedül volt a járműben.