Nem volt veszélyes a guar-gumis túróvarázs

Vágólapra másolva!
Nem találtak egészségre káros vegyszereket az eddig vizsgált guar-gumi tartalmú élelmiszerekben. A szakértők szerint a forgalomból korábban kivont túrókészítmények sem jelentettek veszélyt a fogyasztókra.
Vágólapra másolva!

Egy mintában sem találtak egészségre káros mennyiségű dioxint az élelmiszer-biztonságért felelős szakemberek - közölte hétfőn Bognár Lajos országos főállatorvos-helyettes. Miután a megvizsgált élelmiszerminták vizsgálati eredményei negatívak voltak, az érintett élelmiszerek ügyében további intézkedésekre sem a hatóságok, sem az előállítók részéről nincs szükség - mondta a szakember.

A hatóságok eddig 12 élelmiszerminta dioxintartalmát vizsgálták meg, ezen kívül 47 guar-gumit tartalmazó élelmiszermintában keresték a pentaklórfenol nyomait. A vizsgálati eredmények minden esetben negatívnak bizonyultak. Csupán három esetben volt a pentaklórfenol vegyület a kimutathatósági határértéken, ám ezek az élelmiszerek sem veszélyesek az emberekre.

Dr. Bognár Lajos kitért arra, hogy a Friesland Hungaria Zrt. által gyártott, Csehországból származó baracklekvárt tartalmazó túrókrémek - a sárgabarackos ízesítésű Túróvarázs és a sárgabarackos ízesítésű Krémes duó - sem veszélyesek az egészségre. Ezeket azonban a gyártó saját hatáskörben már kivonta a forgalomból, majd az árut meg is semmisítette.

Az MTV Híradója úgy értesült, hogy a következő hetekben még több száz vizsgálat várható. Az élelmiszervizsgálatok eredményét a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Központ) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának - a korábbi Országos Élelmiszervizsgáló Intézet (OÉVI) - honlapján teszik közzé.