Tanúkat várnak az eltűnt kisfiú ügyében

Vágólapra másolva!
Tanúk után kutat a rendőrség a Margitszigetről eltűnt kisfiú ügyében. A két és fél éves Takács Dominik keresését a Dunában szombaton abbahagyták, a rendőrség csak annyit árul el: "tisztázatlan körülmények között" tűnt el a kisfiú. Az édesanya meghallgatása jelenleg is folyik a 13. kerületi rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Három napja nem tudni, hol van az a kisfiú, aki az édesanyja bejelentése alapján a Margitszigetről tűnt el. Az édesanya szerint - akit sokkos állapotban szállítottak a pszichiátriára, de már meghallgatta a rendőrség - gyermekével a Duna-parton üldögéltek, amikor a fiú elindult a víz felé. Ő utána indult, de megcsúszott, elesett és néhány percre elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, a kisfia már eltűnt. "Az édesanya elmondását a rendőrség vizsgálja" - nyilatkozta a rendőrség az MTI-nek.

A kisgyermek eltűnésének helyszínét átfésülték a rendőrök, a katasztrófavédelem búvárai és a vízirendőrök motorcsónakosai. A keresést végül szombaton felfüggesztették. A rendőrség közzétette Takács Dominik személyleírását, most szemtanúkat keresnek. Az ügyben közigagatási eljárást folytat a tizenharmadik kerületi kapitányság - mondta az [origo]-nak a BRFK sajtóügyeletese.

A Népszabadság úgy tudja, a rendőrség eddigi tudomása szerint a Pest megyei Monorierdőn ült vonatra a gyermek édesanyja, Zuglóban szállt le, és az 1-es villamossal ment a szigetre. A lap szerint a rendőrök "tanúkat keresnek, hogy vele volt-e az úton a kisfia".

A Blikk a kisfiú után kutató búvárokra hivatkozva azt írja: ha vízbe esett volna, már megtalálták volna a kisfiút. A BRFK sajtóügyeletese az [origo]-nak ezzel kapcsolatban azt mondta, nem kíván feltételezésekbe bocsátkozni. Az ügyben eljáró tizenharmadik kerületi rendőrségtől úgy tudjuk: a kisfiú anyjának meghallgatása jelenleg is folyamatban van, további informácók eddig nem kerültek elő.