Elszállt Szilvásy egyik olajos ígérete

Vágólapra másolva!
Hiába ígérte a titokminiszter, hogy már júliusban nyilvánosságra hozzák az olajügyek első, felülvizsgált titkosítású iratait, augusztus elején még semmit nem tártak a közvélemény elé. A Kormányszóvivői Iroda még azt sem hajlandó elárulni, hol tart a bizottság munkája, megismételt kérdéseinket pedig válaszra sem méltatták.
Vágólapra másolva!

Több mint egy hónapja vizsgálja az olajszőkítési ügyekben keletkezett dokumentumok titkosítását a kormány által felállított bizottság, de eddig semmilyen információt nem közöltek a tevékenységükről. A titokgazdák (rendvédelmi szervek és minisztériumok) képviselőiből álló testület munkájáról annak ellenére hallgatnak, hogy Szilvásy György titokminiszter azt ígérte, már július folyamán nyilvánosságra hoznak bizonyos dokumentumokat.

A kormány az után döntött az olajügyekben a '90-es években keletkezett, több mint 80 ezer oldalnyi irat titkosításának felülvizsgálatáról, hogy június 23-án ismeretlenek megverték Kármán Irén újságírót, aki korábban könyvet írt és filmet forgatott az olajbűnözésről. Szilvásy György akkor azt mondta, a dokumentumok nyolcvan százalékának fel lehetne oldani a titkosítását.

Az [origo] szerette volna a késlekedés okáról megkérdezni a Kormányszóvivői Irodát, levelünkre azonban csak annyit közölt: "az iratok felülvizsgálata folyamatban van, amint fejlemények lesznek, arról a sajtó munkatársai is értesülni fognak". A kitérő válasz után ismét megkérdeztük, hogy holt tart az iratok átvizsgálása, milyen dokumentumok minősítését változtatták meg, de péntek délutánig semmilyen választ nem kaptunk.

A kormány által összehívott bizottságban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Rendészeti Szervek Biztonsági Szolgálata és a Vám- és Pénzügyőrség képviselői vizsgálják az iratokat. A munkához szükséges időt június végén "több hétben" határozta meg a kormányszóvivő, aki akkor azt ígérte, minden információ nyilvános lesz, ami csak az lehet.

Szilvásy György június végén egy televíziós interjúban azt mondta, a kormánynak szándékában áll megváltoztatni az állam- és szolgálati titokról szóló törvényt is, mert a jogszabály túlságosan konzervatív, és azt is titkosítják, amit nem kellene. Hogy a módosítás pontosan milyen rendelkezéseket érintene, arról a kormány nem árult el részleteket. A jelenlegi törvény alapján több száz ügyben lehet elrendelni titkosítást, aminek maximális időtartama 90 év.