Feljelentés lett Mehmet Tüysüz puszijából

Vágólapra másolva!
Feljelentette Mehmet Károly édesapját a kisfiú édesanyja, mert a férfi állítólag bántalmazta őt Szegeden. A fiú édesapja azt mondta, csak egy puszit akart adni a fiának, az asszony viszont elkezdte rángatni az ingét és kiabált vele.
Vágólapra másolva!

Könnyű testi sértés vétsége miatt feljelentette Mehmet Tüysüzt Papp Edina, Mehmet Károly édesanyja, mert állítása szerint a férfi néhány napja Szegeden az utcán bántalmazta őt - erősítette meg a Délmagyarország információit Rácz Roland, az asszony ügyvédje pénteken. Mehmet Tüysüz, a fiú édesapja tagadja, hogy bántalmazta a nőt.

Az eset miatt, amely néhány napja történt, a rendőrséghez és a bírósághoz fordultunk - mondta Rácz Roland. Az ügyvéd közölte: védence egyben kérte a bíróságtól, rendeljen el Mehmet Tüysüz ellen távoltartást. Mivel a török-magyar kettős állampolgárságú férfi ellen embercsempészet miatt indult ügy már bírósági szakban van, az indítványról az ügyben az eljáró bíró fog döntetni rövid időn belül.

Buda Sándor, Mehmet Tüysüz jogi képviselője közölte, ügyfele tagadja, hogy bármiféle bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetett volna. Elmondása szerint a férfi csupán fiának szeretett volna egy puszit adni, ám az asszony elkezdette az ingét rángatni, és kiabált vele. Mehmet Tüysüz azonban nem bántalmazta a nőt, sőt fiuk állt kettejük közé - mondta az ügyvéd, aki hozzátette: a férfi állítását tanúk is igazolják, és ha szükséges, hajlandó poligráfos vizsgálatnak is alávetni magát.

Mehmet Tüysüz a távirati irodának elmondta, nem olyan kultúrában nőtt föl, ahol egy nőre kezet emelnek, soha nem tett, és nem is tenne ilyet.

A tízéves Mehmet Károlyt 2004 júliusában török édesapja a láthatásról nem vitte vissza az édesanyjához, hanem kicsempészte őt szülőhelyéről, Magyarországról Törökországba. Bár a férfi ellen nemzetközi és török elfogatóparancs is érvényben volt, a hatóságok nem találták meg. Az anyának segítő Egymásért Egy-másért Alapítvány idén február 28-án négyezer eurót, azaz egymillió forintnak megfelelő összeg ajánlott fel nyomravezetői díjként, ami végül eredményt hozott. A gyereket április 8-án hozták vissza Magyarországra.

Mehmet Tüysüz ellen vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Városi Ügyészség július 19-én.