Kommandósok fogták el a szombathelyi zsarolót

Vágólapra másolva!
Zsarolással kicsikart pénz átvétele közben fogtak el a kommandósok egy többszeresen büntetett előéletű férfit Szombathelyen. A zsaroló korábban életveszélyesen megfenyegette ismerősét, akitől 400 ezer forintot követelt. A sértett részletekben fizetett, de a második törlesztésre már rendőrökkel érkezett.
Vágólapra másolva!

Életveszélyesen megfenyegette áldozatát, majd pénzt követelt az a férfi, akit Szombathelyen fogtak el a rendőrök egy kommandós akció keretében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Takács Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A 35 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi, aki nemrég feltételesen szabadult rablás miatt kiszabott büntetéséből, azzal kereste meg szombathelyi ismerősét, hogy durva fenyegetőzéssel, zsarolással pénzt szerezzen tőle - mondta az alezredes. A gyanúsított egy régi, azóta már megromlott szerelmi kapcsolatra hivatkozott, amely a sértett és az ő egyik családtagja között jött létre, még börtönévei idején - tette hozzá.

A férfi többször is életveszélyesen megfenyegette a sértettet, majd kilátásba helyezte, hogy ha fizet 400 ezer forintot, békén hagyja - ismertette a részleteket a közbiztonsági igazgató. Takács Tibor elmondta: a gyanúsított egyebek között azzal fenyegette a sértettet, hogy "levágja a fejét, és a rendőrség asztalára helyezi". A rendőrség szerint a férfi fenyegetéseit környezetében komolyan vették, hiszen előző rablási bűncselekményénél egy postai kézbesítő kirablása során használta is a kését.

A fenyegetések hatására a sértett átadott a gyanúsítottnak húszezer forintot, majd feljelentést tett a rendőrségen - közölte Takács Tibor. A hiányzó pénz első felét a felek megállapodása szerint kedden kellett kifizetni Szombathelyen egy parkolóban, ahol a sértett egy autóban 80 ezer forintot át is adott a gyanúsítottnak. Ezt követően csaptak le a civil ruhás rendőrök, akik az elfogott fiatalembernél megtalálták az előre megjelölt bankjegyeket.

A zsarolással gyanúsított férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.