Orvvadász határőrt kaptak el a rendőrök

Vágólapra másolva!
Betörőket és orvvadászokat fogtak el a rendőrök a Vas megyei Körmenden. A gyanúsítottak között van egy hivatásos határőr is.
Vágólapra másolva!

Betöréses lopások és orvvadászat miatt öt embert, köztük egy hivatásos határőrt vett őrizetbe Körmenden a rendőrség.

Még július 13-án Mikosszéplak közelében fogtak el a rendőrök három férfit, akik korábban betörtek egy lakásba, az autójukban megtalálták a zsákmányolt kétmillió forint készpénzt, valamint egy kilogramm aranyat. A gyanúsítottaknál házkutatást tartottak, a lakásban több kilogrammnyi ékszerre és készpénzre, valamint nagy mennyiségű zálogjegyre bukkantak.

A rendőrség szerint több tucat betöréses lopás írható a két magyar és egy román állampolgárságú férfi számlájára, melyeket elsősorban Zala és Vas megye területén követtek el. Az egyik gyanúsítottól vadásztrófeákat is lefoglaltak. A trófeákról fotókat is találtak, a rendőrség ezt követően felkutatta a fotókon látható személyeket.

Így jutottak el egy 34 éves körmendi hivatásos határőr tiszthelyetteshez, akit különösen nagy értékre elkövetett lopással, valamint lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítanak. A határőrt július 27-én a lakásán fogták el.