Hiába tüntet a rákos gyerekeket szállító alapítvány

Vágólapra másolva!
Tiltakozásai, petíciója és sorozatos kérvényei ellenére sem kaphat több támogatást az egészségbiztosítótól a Szemem Fénye Alapítvány, amely immár négy éve foglalkozik rákos gyerekek betegszállításával. Az állam eddig is csak részben fizette az alapítvány tevékenységét, most azonban a szervezet felhalmozódott köztartozásai miatt teljesen megvonták a juttatásokat.
Vágólapra másolva!

Most már biztos, hogy augusztus 1-jétől nem kap több állami támogatást a rákos gyerekek szállításával foglalkozó Szemem Fénye Alapítvány gyermekbeteg-szállító és mentőszolgálata. Kedden az alapítvány három munkatársa fekete ruhában tüntetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár székházánál, hogy megváltoztassák az OEP döntését, de petíciójukra válaszul csak egy ígéretet kaptak, amely szerint a jövőben személyesen egyeztethetnek a biztosító főigazgatójával.

"Az ország szégyene, ami velünk történt" - mondta újságíróknak az OEP-székház előtt tiltakozó Gyura Barbara, az alapítvány vezetője. Elmondása szerint alapítványuk 2003 óta végez hiánypótló tevékenységet a daganatos gyerekek szállításával, 14 megyében mintegy 150 beteg gyermek szállításáról gondoskodnak. Az egészségbiztosító 5 mentőautójukból 2007 áprilisáig csak egy, idén tavasztól pedig kettő működését fizette, költségeik négyötödét eddig is adományokból és pályázatokból kellett összegyűjteniük. 2006-ban mintegy 11 millió forintot kaptak az OEP-től, most azonban - felhalmozódott köztartozásaik miatt - ezt az állami támogatást is megvonják tőlük.

Az OEP azért döntött a támogatás megszüntetéséről, mert az alapítvány 2006 októbere óta több mint 10 millió forintos adósságot halmozott fel APEH felé, hónapok óta nem fizeti a járulékokat 30 tagú betegszállító személyzete után. "Bizonyos tekintetben előre költekeztünk" - magyarázta Gyura Barbara. Az alapítvány ugyanis arra számított, hogy az OEP hamar elfogadja a második mentőautójukra benyújtott támogatási kérelmet, ez azonban 16 hónapig húzódott. "Öt alkalommal nyújtottunk be ilyen kérelmet tavaly, de legtöbbször indoklás nélkül elutasítottak minket" - mondta.

"Valakik a döntéshozó bizottságban nem szeretnek minket" - vélekedett az alapítvány vezetője a sorozatos elutasításról. Ennek szerinte az az oka, hogy nem gazdaságosak, nagyon sokba kerül az ellátásuk, de - mint fogalmazott - erre szükség is van. A kemoterápiával kezelt vagy transzplantáción átesett gyerekek immunrendszere ugyanis olyan gyenge, hogy egy hagyományos, egyszerre több beteget szállító kocsiban való utazás könnyen fertőzéssel és halállal járhat számukra. Az ilyen gyerekeket nem szabad tömegközlekedéssel sem utaztatni, fertőtlenített különjárműre van szükségük.

A Szemem Fénye Alapítvány azért tartja méltánytalannak a támogatás megszüntetését, mert felhalmozódott adósságukat képesek lennének önerőből rendezni a felajánlott adók 1 százalékából, erre azonban nem kapnak haladékot. Molnár Barbara, az OEP szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az egészségbiztosítónak a jogszabályok alapján így kellett eljárnia, mivel nem finanszírozhatnak olyan alapítványt, amelynek 90 napon túli köztartozása van.

Fotó: Hajdú D. András

"Ha csődbe megyünk, holnap újra kezdjük, akár 1 mentőautóval is, mert az nem kérdés, hogy szükség van-e ránk" - közölte Gyura Barbara. Molnár Barbara, az OEP szóvivője erről a lehetőségről szólva az [origo]-nak azt mondta, hogy amennyiben az alapítvány rendezi tartozásait, természetesen lehet új befogadási eljárást indítani a támogatásokért, de ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindent kezdhetnek elölről. Addig - a megmaradás érdekében - a Szemem Fénye Alapítvány adakozásra kérte az embereket.